A későbbi felperes egy Peugeot gépjárművet rendelt meg az alperestől, megfizette a háromszázezer forint foglalót, majd várt, várt az autóra... Olvasóink bizonyára már sejtik, a fosszilis energiahordozók négykerekű rajongója nem érkezett meg, emberünk érdeklődött, reklamált – nagy sokára kiderült, meghibásodás miatt az autót visszaszállították abba az országba, ahol gyártották. A felperes elállt a szerződéstől, mondván, a szállítási késedelem miatt cége működése akadályoztatva volt, és kérte a foglaló kétszeresének megfizetését. Az alperes visszaadta foglaló összegét, a kamatokat is, ám a foglaló kétszeresének megfizetésétől elzárkózott. A felperes a bíróságon állította, a szerződés az alperes hibájából hiúsult meg, a megrendelt gépkocsit nem szállították le határidőre, de még az azt követő egy hónap elteltével sem. Az alperes szerint a szerződésben nem határoztak meg konkrét szállítási határidőt, csak várható szállítási időpontot jelöltek meg – így nem eshetett késedelembe. A felperest pedig tájékoztatták, ráadásul egyértelműen az ő magatartása miatt hiúsult meg a kontraktus. Az elsőfokú bíróság szerint a felperes jogosan gyakorolta elállási jogát. A határidő eredménytelenül telt el, az alperes nem tett eleget a felszólításoknak, jogos volt az elállás, jár vissza a foglaló kétszerese – szögezte le a döntéshozó. Az alperes fellebbezése szerint a megrendelőt folyamatosan tájékoztatta az eseményekről, miközben az jogalap nélküli gazdagodásra akarta felhasználni a kialakult helyzetet. Másodfokon változott a döntés. A bíróság szerint a felek a megállapodásban nem jelöltek meg konkrét teljesítési határidőt, csak várható szerződési határidőt tartalmaznak a sorok. A késedelem alapján a felperest nem feltétlenül illette meg az elállási jog, mutatott rá. Kérhette volna a teljesítést, illetve a Ptk. 299. paragrafusa értelmében a késedelem ideje alatt felmerült kárának megtérítését. A Ptk. 300. paragrafusa szerinti elállási jog gyakorlásához nem elegendő a kötelezett késedelmének ténye, az elállás jogszerűségéhez további feltételek teljesülésére van szükség. A Ptk. további rendelkezése alapján a jogosult elállhat a szerződéstől, amennyiben a teljesítéshez fűződő érdeke megszűnt. Eme érdekmúlás pedig akkor következik be, ha a kötelezett késedelme miatt nem valósítható meg a megállapodás tető alá hozásával elérni kívánt cél. Az érdekmúlást a jogosultnak kell bizonyítania – forrázta le a felperest a bíróság. Utóbbi azt is kiszámolta a beterjesztett levelezés alapján, miszerint a teljesítésre történt felszólítás és az elállás között eltelt tíz nap még nem tekinthető olyan hosszú időnek, amelynek alapján a késedelem időtartama miatt az érdekmúlás bekövetkezhetett volna. No de mikor nincs szükség az érdekmúlás bizonyítására? – adja magát a kérdés. Akkor, ha a kötelezett szigorú, úgynevezett fix teljesítési határidőt mulasztott el. Ilyen az, amikor a szolgáltatás csak meghatározott időpontban teljesíthető. Esetünkben tehát a felek szerződésében meghatározott szolgáltatás jellege sem tekinthető olyannak, melynek alapján a teljesítés csak meghatározott időpontban állt volna a jogosult érdekében. Ugyancsak nincs szükség az érdekmúlás bizonyítására, ha a jogosult utólagosan úgynevezett póthatáridőt tűzött ki. Ezen határidőt a jogosult a lejárat után, a teljesítés érdekében engedélyezi a kötelezettnek. Ilyesmiről azonban nem volt szó esetünkben, így a keresetet a jogerős döntést hozó másodfokú tanács elutasította.