Elengedhetetlen lenne a költséghatékony és biztonságos működéshez, hogy a társasházak hozzáértő és felelős kezekben legyenek, ami hazánkban még csak kis mértékben valósul meg. A fővárosi, régi építésű társasházak jelentős része ugyanis katasztrófaközeli állapotban van - véli Szilber Szilvia társasházszakértő.
A társasházkezelők felelőssége, hogy megtörténjenek az időszakos felülvizsgálatok, úgymint például a tűz-, a gáz-, az érintés- vagy éppen a villámvédelem. Ezen túlmenően a szerkezeti és a gépészeti elemek avulását is figyelemmel kell követni – magyarázta Szilber.
„Nemrég olyan állapotban bízták ránk egy társasház kezelését, ami már szinte élhetetlen volt. A körfolyosós épületben a lakók egy korábbi, szervezetlen és félbe maradt felújítás következtében három éven keresztül voltak kénytelenek pallókon megközelíteni az otthonukat, több emelet magasságban úgy, hogy a pallók között ott tátongott alattuk a mélység" - tette hozzá.
A társasházak nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak, ami abból fakad, hogy sok helyen nincs elegendő felújítási alap. Ezt súlyosbítja a lassan két éve tartó járványhelyzet, ami a tulajdonosok egy részének jövedelmét megtépázta, és az elérhető önkormányzati támogatások töredékükre csökkentek.
Ugyanakkor problémát jelent az, hogy sok közös képviselő alkalmatlan feladatainak ellátására, mert sokszor nem rendelkeznek megfelelő műszaki ismeretekkel, nem terveznek előre és ad hoc módon próbálják elhárítani a problémákat. Szilber szerint ugyan az elmúlt 10 évben frissült a szakma, mégis több "tenni akarással bíró" emberre lenne szükség.
Az elszabadult építőipari árak pedig sok közösség számára, ahol nem nem volt megtakarítás, végképp ellehetetlenítették a társasházi közös területek felújítását - írja a Langmár Kommunikáció közleményében.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)