A hazai társasházakban a felújítások főként az állami támogatások hiánya miatt maradtak el az elmúlt időszakban, de a kivitelezési nehézségek és a tulajdonosi egyetértés hiánya is általános jelenség - véli Dr. Kiss Balázs Károly ügyvéd, aki a Magyar Nemzeti Bank 2020. novemberi lakáspiaci jelentését ismertette a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) és a THT szaklapjának közös, országos roadshowján.
A szakember elmondta, hogy a hazai társasházak többségénél nem lesz elkerülhető a közösköltség-emelés, a célbefizetés, esetleg a felújítási alap megemelése, de több társasháznál a tetőtér-beépítés is egy jó lehetőség lehet ahhoz, hogy forráshoz jusson a ház a felújításokra.
Lestyán Mária, építész tervező szakmérnök, a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség titkára előadásában többek között elmondta, hogy 2021-ben 7186 lakástűz volt Magyarországon, ami 2020-hoz képest jelentős, 7 százalékos emelkedés.
A tavalyi lakástüzekben - mely összesen több mint 125 ezer négyzetméternyi otthont érintett - 86-an vesztették az életüket, a legtöbben Pest és Hajdú-Bihar megyében. A lakástüzek többségének nagyobb része a használati szabályok megsértésére és a létesítési előírások hiányosságaira vezethető vissza. A szakértő szerint nagyon fontos ismerni a társasház építésének idején életben lévő és az aktuális tűzvédelmi szabályokat is, és ezeket folyamatosan követni annak érdekében, hogy a tűzesetek megelőzhetők legyenek.
Bék Ágnes, a Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesületének (TTOE) elnöke elmondta, hogy az elmúlt két évben a veszélyhelyzeti rendeletek miatt elmaradt közgyűlések súlyosbították a társasházak már eleve rossz működési feltételeit, mert sok olyan döntést nem tudtak időben meghozni a tulajdonosok, amik a társasház állagának megóvásához szükségesek lettek volna. Ennek, és az építőanyag árak drágulásának köszönhetően sok társasház megtakarítása szinte elpárolgott, ma már csak többszörös áron tudják megrendelni a felújításokat.
A felújításokról, illetve minden más, társasházakat érintő kérdésekről idén május 31-ig az éves rendes közgyűlésen tudnak dönteni a tulajdonosok - olvasható a portálon.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről