A kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) várhatóan 2,2 millió euróval, mintegy 23 százalékkal nő 2018-ban a tavalyihoz képest, 2019-ben pedig újabb 1,2 millió euróval, 10 százalékkal emelkedhet, 12,9 millió euróra - írja az MTI.
A várakozás szerint a bérleti díjbevételek 1,7 millió euróval, 16 százalékkal emelkednek majd idén a tavalyihoz képest a megvalósított, illetve megvalósuló fejlesztések eredményeképpen. A bevétel várhatóan további 1,5 millió euróval, 12 százalékkal nő 2019-ben.
Kapcsolódó
A működési költség 2018-ban 300 ezer euróval csökken 2017-hez képest, 2019-ben pedig 100 ezer eurós növekedésre számít a Graphisoft Park.
Az új fejlesztések finanszírozására, illetve a 2019-ben lejáró hitel kiváltására felvett új hitelek hatására a nettó kamatköltség 2018-ban 1,2 millió euró lesz, mintegy 33 százalékkal több a tavalyinál. Jövőre az időközbeni törlesztések miatt megközelítőleg 100 ezer euróval csökken, és várhatóan 1,1 millió euró körül alakul.
A kép forrása: graphisoftpark.hu
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Legolvasottabb

Hason landolt egy magyar repülő a reptéren, most hozták nyilvánosságra az incidenst

„Félő, hogy Trump valami őrültségre készül”: összeültek a legnagyobbak a háború árnyékában
Brutális földindulás csapott le, rengeteg a sérült

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Felrobbantottak egy pénzautomatát, a detonáció a bank épületét is megrongálta

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Nagy bejelentés: titokzatos új hivatal jön ősszel

Beteljesült Nagy Márton rémálma: repkednek a mínuszok a gazdaságban

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét
