Az első lépcsőben az utak, a közvilágítás és a zöldfelületek rendbetétele, valamint a később munkákhoz szükséges tereprendezés történik meg, ezt követően épülnek ki a közösségi funkciók, így például a mesterséges tó, a görpark, a sportpályák, és a játszóház. A megújult családi szabadidőközpont első ütemének fejlesztéseit már 2013-ban birtokba vehetik a kikapcsolódásra, sportolásra és pihenésre vágyók.
Hoffmann Tamás újbudai polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Tétényi út és a Bártfai utca által határolt 8 hektáros, leromlott állapotú terület Dél-Buda egyik legnagyobb közparkja, amelynek a környékén mintegy 30 ezren élnek. Hozzátette: a megújításban elsősorban a közösségi funkciókra koncentrálnak, hogy mindenki megtalálja ott a kikapcsolódási lehetőséget.
Balogh Péter István, az s73 Tájépítész Iroda vezető tervezője szerint a csaknem negyvenéves parkban a növényzet most a legszebb, az épített elemek viszont elöregedtek. Elmondta, figyelembe kellett venni, hogy a 4-es metró közeli állomása miatt megváltozik a környék városi jelentősége.
A parkban ingyenes sportpályákat, kutyafuttatókat alakítanak ki, a fogadótérnél pedig tóparti környezetet, kiszolgálóhelyiségeket hoznak létre. Nagy Csaba, az Archikon Kft. építésze kiemelte a természetes anyagok alkalmazását. A kiszolgáló épületben a vizesblokk és a parkőrség irodája kap helyet, létrehoznak egy máltai rendszerű játszóházat is, ahol preventív programokat tartanak majd.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló