Az első ingatlan megvásárlása sokak szerint a felnőtté válás mérföldköve, de mindenképpen felelősségteljes döntés. Az OTP Ingatlanpont szakértője az aktuális piaci folyamatok áttekintésével ad támpontokat a saját otthon kiválasztáshoz – írja a 24.hu.
Az EUROSTAT friss adatai alapján 2020-ban az európai unióban élő fiatalok átlagosan 26,4 éves korukban hagyták el a szülői háztartást és kezdtek önálló életet. A földrajzi megoszlást tekintve figyelemre méltó, hogy északról délre haladva a kontinensen az otthont elhagyók életkora általában nő, míg Svédországban átlagosan 17,5 éves korukban repülnek ki a fiatalok, addig Horvátországban 32 évesen.
Az északi és nyugati országokban a fiatalok húszas éveik elején vagy közepén, míg a kelet- és dél-európai államokban húszas éveik végén vagy harmincas éveik elején hagyják el a szülői házat. A magyar fiatalok az európai átlagnál valamivel később, átlagosan 27,4 évesen költöznek el otthonról, ezzel a vizsgált európai országok közül a 13. helyen, gyakorlatilag a lista közepén állunk.
Szintén figyelemre méltó adat az átlagéletkor hosszútávú változása. A szülői háztartás elhagyásának európai átlagéletkorát 2002 óta vizsgálják, az érték 2006-ban érte el csúcsát (26,8 év), majd nagyjából folyamatosan csökkent egészen 2019-ig (26,2 év), amikor ismét növekedni kezdett és 2020-ra 26,4 évre emelkedett. Magyarországon hasonló folyamat figyelhető meg, az átlagéletkor 2010-ig emelkedett, majd 2018-ig folyamatosan csökkent és a tavalyi évben ismét 0,2 évvel emelkedett (27,4 év).
Az, hogy Magyarországon is korábban hagyják el a fiatalok a szülői otthont, visszavezethető a még családalapítás előtt állókat is motiváló és életkor alapján felülről korlátos állami támogatásokra, a mobilitás és reálbérek növekedésére, valamint az elmúlt években elérhető kedvező kamatozású hitellehetőségekre. A 2019-ben Európa-szerte érzékelhető életkor növekedés feltételezhetően a koronavírus járvány hatásának tudható be, a home office és távoktatás terjedése és az általános bizonytalanság miatt valószínűleg számos fiatal halasztotta el az első önálló otthonba költözés időpontját – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)