A Prada kedden bejelentette, hogy 1,38 milliárd dollárért felvásárolta a Versace-t, így két nagy olasz luxus divatház került egy tető alá – írja a BBC.
Az üzlet bővíti a márka portfólióját, ami fontos, ha a cég olyan riválisokkal akarja felvenni a versenyt, mint a francia LVMH – amely a Louis Vuitton mellett a Dior és a Fendi tulajdonosa is.
A cég közlése szerint az eladásból származó bevételek hozzájárulnak a Capri Holdings, a Versace korábbi anyavállalatának adósságcsökkentéséhez.
Donatella Versace márciusban lemondott a márka kreatív igazgatói posztjáról, miután 27 évet töltött a divatcégnél, amely elbűvölő stílusáról és ikonikus Medúza-fej logójáról ismert.
Testvére meggyilkolása után vette át a cég vezetését 1997-ben. Most pedig helyét Dario Vitale vette át, aki korábban a Prada fiatalokra orientálódott luxusmárkája, a Miu Miu tervezési igazgatója volt.
A most rögzített ár jóval alacsonyabb a 2,15 milliárd dollárnál, amelyet a Capri Holdings 2018-ban fizetett a Versace megvásárlásáért.
A Prada kedden egy rövid, egy soros nyilatkozatban közölte, hogy sikeresen lezárta a Versace felvásárlását, miután megkapta az összes szükséges hatósági engedélyt.
John D Idol, a Capri vezérigazgatója közölte: a vállalat más márkáira fog összpontosítani, köztük a Michael Korsra és a Jimmy Choo-ra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban