A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) idei adatai szerint legalább harminc vizsgázó próbált rejtett kamerákkal és mikrofonokkal külső segítséghez jutni a gépjárművezetői elméleti vizsgán. A módszerek között a különös, kreatív megoldások éppúgy megjelennek, mint például dublőrök alkalmazása vagy a külföldi hamis bizonyítványok használata, amelyek ismét visszatérő praktikává váltak.
A kormány november 11-én benyújtott törvénymódosítása épp ezeknek a visszaéléseknek a visszaszorítását célozza.
A javaslat az 1988. évi I. törvény 46/D paragrafusát egészítené ki, felhatalmazva a KAV-ot olyan technikai eszközök alkalmazására, amelyek zavarhatják vagy blokkolhatják a vizsgán tiltott informatikai és mobilkommunikációs eszközök működését. A lépést az indokolja, hogy a felkészületlen vizsgázók egyre gyakrabban próbálkoznak akár speciális rejtett eszközök használatával.
Idén eddig 21 rejtett kamerás csaló ellen indult eljárás, mindannyiukat legalább fél évre eltiltották a vizsgázástól, ami egyben a vezetési gyakorlat megkezdését is ellehetetleníti. További közel egy tucat esetben a vizsga közben egyszerűen kimenekültek a teremből azok, akik nyilvánvalóan tartottak a lebukástól.
A módszerek egyre kifinomultabbak. Mint azt Szabó Gábor, a KAV Felügyeleti és Módszertani Igazgatóságának vezetője a Közlekedésbiztonságnak elmondta, gyakran apró, gombnak álcázott kamerát rögzítenek a ruházaton, amely élőben közvetíti a tesztkérdéseket a kint várakozó segítőnek. A válaszokat pedig alig észrevehető mikrofülhallgatón keresztül kapja meg a vizsgázó. A KAV nem hatóság, ezért nem tarthat motozást, és a mobiltelefonok elvétele sem megoldás, hiszen a csalók már rég nem hagyományos telefonokkal kommunikálnak.
A vizsgáztatók folyamatos képzést kapnak a gyanús jelek felismerésére, ilyen lehet például
- a szokatlanul vastag ruházat,
- a merev testtartás,
- a zavart viselkedés,
- vagy az is indokolhatja a fokozott figyelmet, ha valaki indokolatlanul távol eső városban jelentkezik vizsgára. A rendszer minden helyszínen azonos, így a több száz kilométeres utazásnak nincs racionális oka.
A rendőrség szorosan együttműködik a KAV-val, és gyorsan reagál a bejelentésekre. A technológiai fejlődés azonban a csalók kezére is játszik, hiszen az eszközök egyre kisebbek és nehezebben észrevehetők, ezért a vizsgaközpont szerint elsődleges cél a kommunikáció technikai ellehetetlenítése.
A csalás mögött rendkívül egyszerű motiváció áll: sokan azért fizetnek tíz-, sőt százezres összegeket a súgásokért, mert önállóan esélyük sem lenne teljesíteni az elméleti követelményeket. Előfordul, hogy sokan napi szinten vezetnek jogosítvány nélkül, a szabályokat viszont nem ismerik. A kisebb településeken a rendőrök gyorsan felismerik őket, és a folyamatos büntetések, eltiltások után már a szabadságukat kockáztatják, az eltiltás hatálya alatti vezetés ugyanis bűncselekmény.
Aki a technikai trükkökkel sem boldogul, gyakran dublőrt fogad. Idén négy ilyen eset bukott le. Volt, hogy az oktatók vették észre, hogy a gyakorlati órára bejelentkező tanuló nem is hasonlít ahhoz, aki az elméleti vizsgán megjelent. Máskor az a tanuló, aki korábban már "átment", a vezetési órán hirtelen már nem beszélt magyarul, sőt, kiderült, soha nem is tudott.
A vizsgarendszer azonban kimondja, hogy a jogosítvány megszerzéséhez legalább általános iskolai végzettség szükséges, amely azt feltételezi, hogy a tanulók képesek megérteni és elsajátítani a közlekedési szabályokat. A 2000-es évek elején tömegesen próbálkoztak hamis román érettségi bizonyítványokkal, ezek ellenőrzése mára rutinfeladattá vált. Ennek ellenére az utóbbi időben újra megjelentek a hamis külföldi okmányokkal vizsgázók, ám a KAV minden esetben ellenőrzi azok hitelességét: először okmánymintákkal vetik össze, majd szükség esetén a kiállító intézménynél kérnek megerősítést.
A vizsgaközpont szerint a csalással szerzett jogosítvány a közlekedésbiztonság szempontjából különösen kockázatos. Az ilyen vezetők ugyan képesek kezelni a járművet, de a legalapvetőbb szabályokkal sincsenek tisztában, és a gyakorlati oktatás során sem feltétlenül pótolják tudáshiányukat. Ha viszont sikerül átcsúszniuk a rendszeren, onnantól legálisan vesznek részt a forgalomban, és ez a szakemberek szerint beláthatatlan következményekkel járhat - írja a Közlekedésbiztonság.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban