Magyar Péter nyilvános országjárásának szombati helyszíne Kecskemét, ahol délelőtt Orbán Viktor is beszélt a saját "háborúellenes gyűlésnek" keresztelt, zártkörű eseményén.
Magyar Péter nagy ujjongás közepette érkezett meg a színpadra, majd beszédét azzal kezdte, hogy reflektált a miniszterelnök délelőtti eseményére, és kritizálta annak zártkörűségét.
„Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz, egy jól körbezárt helyre” - kezdte Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke ezután egyenesen szólította meg Orbán Viktort: „Miniszterelnök úr, miért nem jön ki az emberek közé?”
Magyar ezt követően rátért a gyermekvédelem ügyére. A Mikulás-napi, gyerekekkel készült politikusi fotók kapcsán arról beszélt: „Álszentség, Fidesz a neved!” – majd felidézte a Szőlő utcai botrányt és sorra tette fel a kérdéseket: hogyan állíthatta bárki, hogy nem voltak kiskorú áldozatok, miért szerepel annyi fideszes politikussal közös képen az elítélt férfi, és hogyan működhetnek tovább pedofilhálózatok.
Miért nem néz az áldozatok szemébe, miniszterelnök úr?
- tette fel a kérdést a pártelnök.
Ezután a pártelnök megemlítette az egészségügyet. Magyar Péter úgy fogalmazott: a Fidesz 15 év alatt sem tudta érdemben rendbe tenni azt. Szerinte az ellátórendszer „széthullott, lezüllött és privatizálódott”, és ma már szinte minden nagyvállalkozónak van „egy csilivili magánkórháza”, miközben a közellátás folyamatosan romlik.
A kritikát ezúttal egy bejelentés követte: Magyar Péter nyilvánosságra hozta első miniszterjelöltjét. Elmondása szerint Hegedűs Zsolt sebészprofesszor töltené be az egészségügyi miniszteri posztot egy Tisza-kormányban.
A bejelentést taps fogadta, Magyar pedig hangsúlyozta, hogy a cél a közfinanszírozott egészségügy újjáépítése és a szakemberek megtartása.
Az oktatással kapcsolatban Magyar Péter azt mondta, hogy mindenki hozzá fog férni a színvonalas oktatáshoz, az ország akármelyik részén is lakik. Önálló oktatási minisztérium lesz, amit nem egy nyugdíjas rendőr fog vezetni, utalva Pintér Sándorra. Miniszterjelöltet itt még nem nevezett meg.
Magyar Péter beszélt arról is, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei 1. számú egyéni választókerületben induló Gajdos László a közvélemény-kutatások szerint 67 százalékkal vezet a körzetben, míg a Fideszes jelöltnek csak 25 százalékot mértek.
Amikor bemutatták a Bács-Kiskun megyei jelölteket, Magyar Péter élőben igazította helyre a műsorvezetőt:
nem vármegye, hanem megye
– jelentette ki, amire a közönség ovációban tört ki. Amikor rákérdeztek, hogy ez most akkor hivatalos-e, Magyar csak bólintott. Onnantól kezdve nem vármegyéztek tovább: mindenki „megyére” váltott.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val