Az ünnepi készülődés egyik legédesebb kérdése minden évben ugyanaz: melyik szaloncukor kerüljön a fára – és a tányérra? Az Economx az Auchan-nal közösen alaposan letesztelte a kínálatot: a kiskereskedelmi lánc rendkívül széles kínálatából válogattunk, az olcsótól a prémiumig, a klasszikustól a merész ízekig, a mennyeien finomtól a kissé csalódásig minden belekerült a körbe. Kóstoltunk, jegyzeteltünk, vitatkoztunk, és most megmutatjuk, hogyan rangsoroltuk a 2025-ös szezon szaloncukrait.
A termékeket egy 10-es skálán helyeztük el és a tesztelők pontszámainak összeadása után kaptuk meg a végeredményt, melyet a cikk végén mutatunk.
Kapcsolódó
1. Auchan Kedvenc szaloncukor rum-kakaó 350 g – 4569 Ft/kg
Az első érzet az volt, hogy nagyon hasonlít a Sportszelet ízére és állagára. Rumos ízesítése ellenére egyáltalán nem volt átütő alkohol íze, ami jót tesz ennek a desszertnek. Mivel a cukor csomagolása nem túl csinos, az ember nem várt tőle sokat, de szerencsére meglepett minket a termék. Ár-érték arányban pedig egyenesen ajánlott.
Összpontszám: 21 pont
2. Bonbonetti vajkaramellás szaloncukor 280 g – 9282 Ft/kg
Volt, akinek kávés utóízt adott, volt aki amiatt panaszkodott, mert a szájpadlására tapadt, volt akinek az állagáról a Milky Way jutott eszébe, de ha őszinték akarunk lenni, ez a termék a „semmi extra” kategóriába sorolható, fél óra múlva nem is emlékeztünk rá.
Összpontszám: 18 pont
3. Boci epres krémmel töltött szaloncukor 250 g – 13 596 Ft/kg
Az első benyomás pozitív volt, ahogy kicsomagoltuk a cukrokat, átható eperillat töltötte be az egész termet. A csokival mindenki elégedett volt, jól vizsgázott a Boci ez ügyben. Ám több jót nem tudunk elmondani róla: az epres töltelék mindenkit padlóra vitt, ugyanis olyan műíze van és olyan savanyú az utóhatása, hogy teljesen elrontotta az élményt.
Összpontszám: 19 pont
4. Stühmer pisztáciás szaloncukor 170 g – 23 524 Ft/kg
Már az első falat megvett mindenkit. Azért ez egy egészen másik liga, mint, amiket idáig kóstoltunk. Isteni nettó pisztácia íz, semmi mellék- vagy később érkező kellemetlen utóíz. A fehér csoki állaga, illata és íze kifogástalan – bár volt, aki kizárólag azért nem adott 10 pontot, mert fehér csoki volt a burkolat. Bármennyit meg tudtunk volna enni belőle.
Összpontszám: 37 pont
5. Szamos szilvás krémmel töltött marcipán 250 g – 17 596 Ft/kg
Volt, akinek évekig ez volt a kedvence, de most azt érezte, hogy valami megváltozott, ennek ellenére még azért mindig jó. Mások szerint ez a marcipán-rajongóknak lett kitalálva, és aki a gyümölcs ízét keresi, az csalódott lesz. Egy másik tesztelő szerint is túl domináns a marcipán benne. Alapvetően mindenkinek ízlett, de a legtöbben hiányolták a kiegyensúlyozott arányt a marcipán és a szilva kapcsán.
Összpontszám: 21 pont
6. Piros Mogyorós dubaji szaloncukor 247 g – 17 000 Ft/kg
Sokat vártunk ettől a terméktől, s a csoki levett minket a lábunkról, de az erősebb pisztácia-érzés elmaradt. Volt, aki azt mondta, prémium ízélményt kapott. Jó az illata, az állaga és a csomagolás hozza az ünnepi élményt. Szerettük, jó helyezést is ért el.
Összpontszám: 29 pont
7. Stühmer Zserbó szaloncukor 225g – 18 662 Ft/kg
Volt, aki nagyon várta ezt, mert évek óta ez a kedvence az egész piacon, a legtöbben most kóstolták először. Szerintük a zserbóíz fantasztikusan átjön, volt aki pont ennek az intenzitását hiányolta, de összességében mindenki elégedett volt: jónak találtuk az illatát, az állagát és az ízét is. Dobogón végzett.
Összpontszám: 34 pont
8. Auchan Kedvenc szaloncukor zselés 350 g – 5711 Ft/kg
Ez egy igazán jó fajta zselés szaloncukor. A csoki kiváló, az állaga szintén, a zselé puha – nem kristályos nem kemény. Viszont egyöntetűen azt mondtuk, hogy kicsit túl édes. Plusz élmény, hogy remekül átjött a narancsos-citromos íz. Abszolút hozza a retro feelinget, minden rendben volt vele.
Összpontszám: 26 pont
9. Szerencsi Retro kókuszos szaloncukor 350 g – 10 854 Ft/kg
Hozza, amit a neve ajánl: igazi retro élmény – de a jó faja retro élmény. Szerencsére nem kókusz krém, hanem reszelék van benne, mégsem száraz – tényleg igazán jó. Volt, aki a Bounty-hoz hasonlította, volt, akinek a gyerekkorát idézte fel, volt, aki egyenes azt állította: „na ilyen egy jó szaloncukor”. Nagyon szerettük.
Összpontszám: 31 pont
10. Szamos Erős Pistás szaloncukor 150 g – 21 993 Ft/kg
Tragédia. Teljesen kikészültünk tőle mindannyian. Nem lehet értelmezni az ízét, nem tudjuk, mit akartak ezzel. Sós, édes, csípős, kaotikus – minden akar lenni egyszerre. Egyesek szerint kriminális az utóíze, mások szerint élvezhetetlen, voltak, akik pedig azt mondták, semmi köze nincs az adventi hangulathoz. És ez a sok kritika a pontokban is megmutatkozott.
Összpontszám: 5 pont
11. Szamos feketeribizlis krémmel töltött marcipán szaloncukor 250 g – 17 596 Ft/kg
Be kell vallanunk, kicsit hendikepes volt a termék, mert az Erős Pista-szaloncukor mindannyiunk ízlelőbimbóját hazavágta. A Szamos-mániás kóstoló ugyanazt mondta, amit a szilvásnál, hogy még mindig nagyon jó, de valami megváltozhatott a Szamosnál a receptúrát illetően. A többiek egyöntetűen ugyanazt fogalmazták meg, mint a szilvásnál, hogy túltolták a marcipánt és egyáltalán nem érezni a gyümölcsöt, és amit érezni, abból sem lehet felismerni, hogy ez milyen gyümölcs.
Összpontszám: 22 pont
12. Tibi szaloncukor mogyoró és karamell krémmel 280 g – 12 139 Ft/kg
A legnagyobb kritika az volt mindenkinél, hogy elképesztően túlédesítették. Volt, akinél az utóíz tönkretett mindent, más díjazta, hogy nem spórolták ki belőle a karamellt, egyesek szerint hozták a jól bevált Tibi csoki ízvilágot, más pedig az állította, soha többet nem akar ilyet enni. Nagyon vegyes pontokat kapott.
Összpontszám: 22 pont
13. Milka joghurtos szaloncukor 255 g – 13 722 Ft/kg
A Milka csokiíze soha nem okoz csalódást, ám annyira a táblás ízvilág ugrik be, hogy egyáltalán nem adott szaloncukor-élményt. Tulajdonképpen mindenki ezt fogalmazta meg: hogy ez egy csoki, és nem szaloncukor. Van azonban, akinek ez a kedvence a piacon, és eltette magának az egész dobozt. Egy biztos: a Milka mindig megmenekül az ilyen teszteknél a csokija miatt.
Összpontszám: 25 pont
14. Sport szaloncukor 245 g – 14 282 Ft/kg
Az Erős Pista után ez kapta a legkevesebb pontot. Az az igazság, hogy az Auchan rumos terméke ezerszer jobban emlékeztet a régi jó Sportszeletre, mint ez. Ha a gyártónak nem is volt célja emlékeztetni a Sportszelet-élményre, akkor elnézzük. Volt, akit már a csoki roppanásánál elveszített a termék, más azt mondta, nagy csalódás a töltelék, egyesek csak a menő csomagolása miatt adtak több pontot, mint amennyit az íze alapján érdemelt, és olyan is volt, aki annyival jellemezte: „ez nagyon fura”. Összességében nagy csalódás, a Sport-termékek gyártójától sokkal többet vártunk.
Összpontszám: 18 pont
15. Vadász szaloncukor tejkrémmel és eper ízű robbanócukorral 300 g – 17 330 Ft/kg
Ha kioszthatunk külön egy közönségdíjat, akkor nálunk egyöntetűen ez a termék kapja. Senki nem várt tőle semmit, mégis lenyomta többek közt a Milkát és a Szamost is. Tök jó a csokija, a cukor tényleg robban. A legnagyobb dicséretek szerint: felülmúlta az elvárásainkat, vicces, jó élmény, jár a pacsi az ötletért, a robbanócukorka kiemeli az összes többi termék közül. Persze volt, aki szerint ha nem lenne a robbanás, akkor mit sem érne, de még így is felfért a dobogóra.
Összpontszám: 33 pont
16. Stühmer körtezselés-muskotályos szaloncukor 225g – 14 153 Ft/kg
A Stühmer is volt olyan kedves és megkínált minket néhány fajta termékkel. A körtezselés nagyon vegyes pontozást kapott, az 5-östől a 9-esig mindenből jutott. A bevonatot mindenki egyöntetűen dicsérte – de nem tudjuk, mi volt ez pontosan: csoki vagy karamell? Jó volt az íze, az állaga, az illata. Azt is kórusban mondtuk, hogy soha nem jöttünk volna rá, hogy körtés, ha nincs ráírva. Mindenesetre jó élmény volt, és ez a pontozáson is látszik.
Összpontszám: 30 pont
17. Stühmer meggyes-marcipános szaloncukor – 17 000 Ft/kg
Végre egy olyan marcipános-gyümölcsös szaloncukor, amiben a marcipán nem nyomja el a másik résztvevőt, ráadásul még azt is kiérezni, hogy milyen gyümölcsről van szó, nem csak a savasság dominál. A többség díjazta is, hogy nem nyomja agyon a marcipán a meggyet, ám volt, aki szerint ez nem egy szaloncukor, hanem egy fura bonbon.
Összpontszám: 25 pont
18. Stühmer szilvás-diós szaloncukor – 14 696 Ft/kg
A 4-estől a 10-esig mindenféle pontot kapott. Volt, akinél nagyon betalált és isteninek jellemezte, volt, akinek túl fancy volt az élmény, mások szerint sem a dió sem a szilva nem volt érezhető, egyesek pedig ennek pont az ellenkezőjét mondták, miszerint „minden összetevő külön-külön igazán remek”. Még azoknak sem sikerült lepontozni, akik nem voltak elájulva tőle, a középmezőny legtetején foglal helyet.
Összpontszám: 29 pont
Az Economx-Auchan 2025-ös szaloncukor tesztjének győztese tehát a Stühmer pisztáciás terméke lett.
A teszt az Auchan terméktámogatásával valósult meg, a véleményeket és értékeléseket azonban szerkesztőségünk teljesen függetlenül alakította ki.
Legolvasottabb
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében


