Kétszeresére növelt logisztikai beruházással és új, hazai ügyvezetővel indította a 2026-os évet a Kifli.hu - tudta meg az Economx.

A Rohlik Group magyarországi leányvállalatának irányítását február 1-jén Szabó Dániel vette át. A vezetőváltás hátterében a cégcsoport azon stratégiai döntése áll, hogy a további növekedést a helyi beszállítói hálózatok erősítésével és

a magyar vásárlói igényekre szabott operációval kívánják elérni.

A 2019 végén indult online szupermarket az elmúlt hat évben túllépte a 10 milliós rendelésszámot, és mára a hazai lakosság közel harmadát éri el. A dinamikus expanziót követően az anyacég vezetősége a decentralizáció mellett döntött. A magyarországi működés élére kinevezett Szabó Dániel feladata a hazai termékválaszték, valamint a magyar beszállító partnerek arányának növelése, és a helyi szintű döntéshozatal megerősítése lesz. A kereskedelmi igazgatói és ügyvezetői pozíciót betöltő szakember jelentős e-kereskedelmi és multinacionális tapasztalattal rendelkezik. Karrierjét a Henkelnél kezdte, ahol globális szenior marketingmenedzseri pozícióig jutott, majd az Amazon európai részlegénél szerzett vezetői rutint, legutóbb pedig az egyik legnagyobb hazai ételkiszállító vállalat kereskedelmi igazgatójaként tevékenykedett.

Az eddigi tízmillió teljesített rendelés nem csupán mérföldkő, hanem a magyar vásárlók bizalmának bizonyítéka. A következő időszak célja, hogy még több háztartás számára tegyük természetessé az online bevásárlást – mint tudatos, időt és energiát megtakarító döntést. Olyan szolgáltatást szeretnénk tovább építeni, amely nemcsak gyors és pontos, hanem valódi könnyebbséget jelent a mindennapokban minden magyar háztartás számára – legyen szó kisgyermekes családokról, elfoglalt szakemberekről vagy bárkiről, aki több időt szeretne arra, ami igazán fontos. A következő időszak fókuszában egyértelműen a vásárlók lesznek

– mondta Szabó Dániel. 

A vállalat pénzügyi mutatói a fizikai terjeszkedést tükrözik. A Kifli.hu árbevétele 2020 és 2024 között közel négyszeresére, 57 milliárd forintra nőtt. Ezzel párhuzamosan a cég az említett időszakban 2,8 milliárd forintot fordított hazai infrastrukturális beruházásokra. Ezt követte 2025 végén egy új, modern biatorbágyi logisztikai központ átadása. A tájékoztatás szerint a létesítmény értéke megközelíti a korábbi évek teljes magyarországi befektetési volumenének kétszeresét, ami nagyságrendileg egy 5,6 milliárd forintos beruházást feltételez.

A vállalat közleménye kiemeli a 85 pont feletti Net Promoter Score (NPS) ügyfél-elégedettségi mutatót, hangsúlyozva, hogy az jelentősen meghaladja a 20 pontos szektorátlagot, szerkesztőségi szempontból fontos jelezni, hogy ez egy belső, saját mérésű metrika. Ennek pontos módszertana független forrásból nem ellenőrizhető, így a piaci átlaggal való összevetése fenntartásokkal kezelendő. A Kifli.hu számára a következő időszak legnagyobb kihívása, hogy az egyre élesedő piaci versenyben fenn tudja tartani a profitabilitást a masszív biatorbágyi logisztikai beruházás amortizációs költségei mellett.