A Használtautó.hu adatai alapján idén várhatóan a villanyautókra vágyó vásárlók járhatnak a legjobban. Habár tavaly februárhoz képest minden üzemanyagtípus átlagára 3 és 13 százalék között csökkent, nagyobb időtávot vizsgálva azt tapasztalják, hogy
- a benzines személyautók átlagára 2021 februárja óta 33 százalékot,
- a dízeleseké 25 százalékot,
- a hibrid autóké pedig 21 százalékot
emelkedett.
Van, amiben egyediek az e-autók
„A most látott, a vevők tekintetében mindenképpen örömteli trend tehát különösen igaz a használt elektromos autókra, amelyek átlagára 2021 óta több mint ötödével csökkent. Ez az egyéb üzemanyagtípusoknál látott átlagárcsökkenések akár hétszerese is lehet. A váltáson, cserén gondolkodók, vagy a folyamatosan emelkedő üzemanyagárak miatt aggódók számára kis kivárással, de a közeljövőben lehet érdemes belevágni elektromos autó vásárlásába” – mondta Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.
2021 óta ráadásul több mint megduplázódott a portálon elérhető elektromosautó-kínálat, ezen belül is a Nissan Leaf és a BMW i3-as eladó modellek hirdetésszáma kiemelkedően magas.
Összességében a villanyautóknál is jól látszik, hogy a vizsgált modellek átlagára 3 év távlatában először egy folyamatosan emelkedő tendenciát mutatott, amely 2023 év elején megtorpant.
Így tavaly februárhoz viszonyítva minden modell esetében nagyságrendileg 14-35 százalék között árcsökkenés tapasztalható.
A legnépszerűbb használt elektromos autómodellek átlagárai jelenleg az alábbiak szerint alakulnak.
![](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202403/orig/image1709725384.jpg/900/)
A cégeket is jól érintheti az árcsökkenés
Idén januártól ugyanis 2,8-4 millió forintos támogatást is kaphatnak autóvásárlásukhoz azok a hazai székhelyű vállalkozások, akik megfelelnek a pályázati feltételeknek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)