Átlagosan minden tizedik 2014/2015-ben végzett gazdasági diplomás dolgozott legalább egy hónapot külföldön az egyetem elvégzése után - írja az Eduline a Diplomás Pályakövetési Rendszer 2023-as adatai alapján.
Az adatok azt mutatják, hogy az idő múlásával egyre nagyobb az esélye annak, hogy a gazdasági diplomával rendelkező fiatalok külföldön vállalnak munkát. A 2018/2019-ben oklevelet szerzett egykori hallgatóknak 5,78 százaléka dolgozott kint legalább egy hónapot, míg a 2019/2020-ban végzetteknél ez az arány csak 2,81 százalék.
Az egyes végzettségek között jelentős szórás van: a turizmus-vendéglátás szakon végzettek között például a 20 százalékot is meghaladja a külföldön szerencsét próbáló fiatalok aránya, de a nemzetközi gazdálkodás és az alkalmazott közgazdaságtan szakosok is kelendőek voltak.
A pontos sorrend így néz ki:
- turizmus és vendéglátás - 20,54 százalék
- nemzetközi gazdálkodás - 16,87 százalék
- alkalmazott közgazdaságtan - 13,17 százalék
- emberi erőforrások - 10,29 százalék
- kereskedelem és marketing - 9,83 százalék
- gazdálkodási és menedzsment - 8,95 százalék
- pénzügy és számvitel - 8,45 százalék
- közszolgálati - 7,79 százalék
A fiatalok harmada elhagyná az országot
Egy friss kutatás szerint a magyar 19 és 29 év közti korosztály majdnem fele jelezte vissza azt, hogy nem szereti a munkáját. Ez főleg a budapesti fiatalokra jellemző. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)