A Román Nemzeti Bank (BNR) 8,8 százalékra emelte a 2025 decemberére vonatkozó inflációs előrejelzését – ismertette a friss inflációs jelentést a BNR elnöke kedden sajtótájékoztatón.
Az MTI emlékeztetett, a bukaresti jegybank márciusi prognózisa még a fogyasztói árindex 4,6 százalékos emelkedését jelezte előre az idei év végére.
Az inflációs jelentés szerint a csúcs szeptemberben várható 9,2 százalékkal. A jegybank elemzői szerint a fogyasztói árnövekedés felgyorsulása három okra vezethető vissza, ezek a következők: a villamos energia jelentős drágulása a piac július 1-től érvényes liberalizációja miatt, továbbá az áfa és a jövedéki adó emelése.
Az infláció idei felgyorsulása ellenére a BNR fenntartotta a 2026 decemberére vonatkozó 3 százalékos prognózisát.
A jelentést bemutató Mugur Isarescu jegybankelnök szerint ennél alacsonyabb érték is elképzelhető a jövő év végén, „mivel a pénzügyi politika megteszi a dolgát”. A BNR elnöke ezzel a Bolojan-kormány által hozott, illetve a közeljövőben meghozandó megszorító intézkedésekre célzott.
Isarescu aláhúzta, bár a román gazdaság egyelőre nem került recesszióba, ennek veszélye továbbra is fennáll.
Minden a pénzügyi politikán múlik, mivel ez biztosítja a bizalmat az ország számára
– jelentette ki a jegybank elnöke. Isarescu szerint az, hogy recesszióba kerül-e a román gazdaság, nagyban függ az európai gazdaságtól, és a kilátások nem túl biztatóak.
A kedvezőtlen külső körülményeket részben ellensúlyozhatja az uniós források lehívása, az ezekből finanszírozott beruházások – érvelt a BNR elnöke.
A válságok országa lett „bezzeg” Románia
Brutális gazdasági megszorító csomag, amely a lakosság szinte minden rétegét sújtja, megfűszerezve a több frontos politikai krízissel, és akkor ott van még a külpolitikai sakk-matt, amit Trump érkezése hozott a románoknak. Egy európai polikrízis látlelete az Economxen. Továbbiak >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás