Az elektromos autók akkumulátorainak tartóssági adataival foglalkozó Recurrent júniusban adott ki egy 7500 amerikai autó valós adatain alapuló tanulmányt, amely a nyár és a forróság hatásait kutatta az elektromos autók hatótávjára.
A autopro.hu összefoglalója szerint az elektromos autók nagyrészt jól működnek nagy hőségben is, mivel erős hőkezelő rendszerrel rendelkeznek az akkumulátoraik hidegen és biztonságosan tartása miatt.
Ennek is köszönhetően csupán 2-5 százaléknyi hatótávot veszítenek 32 Celsius-fok alatti hőmérséklet esetén. Azonban kánikulában, 35 Celsius-fok felett akár 20-30 százaléknyi hatótávot is veszíthetnek.
A hőség két esetben tud jelentős problémát okozni az elektromos autók számára. Az egyik, ha túl alacsony szintig hagyjuk lemerülni az autónk telepeit, mivel azok hűtőrendszerének is energiára van szüksége, ami nélkül nem tudnak megfelelően működni. A másik eset pedig az, ha hosszabb időre a tűző napon hagyjuk az autót.
A bekapcsolt klíma kimagaslóan nagy hőfok mellett szintén a hatótáv csökkenését eredményezheti, azonban az autó belsejének fűtése sokkal nagyobb mértékben befolyásolja az akkumulátorok teljesítőképességét.
A hatótáv csökkenését megelőzhetjük azzal, ha az elektromos autónkat előhűtjük, amíg a töltőn van, a beltér hűtésének ugyanis a legenergiaigényesebb része a kezdeti hűtés.
Egy 35 Celsius-fokos kabin 21 Celsius-fokig való hűtése akár 3-5 kilowatt energiát is felemészthet, míg a 21 Celsius-fok körüli hőmérséklet megtartására 1 kilowatt is elég lehet.
Két év és olcsóbb lesz az elektromos autó a belső égéssel hajtottnál
A Goldman Sachs előrejelzése szerint 2025 vagy 2026 környékén összeérhet a villanyautók és a belső égésű motoros járművek ára.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye