A kiskereskedelmi ágazat 2013-as átalakítása óta most van a legkevesebb trafik az országban: több mint 700 településen nem lehet dohánytermékeket venni – mutatott rá a 24.hu.
A portál emlékeztetett arra, hogy a hatályos jogszabályok szerint Magyarországon két módon, koncessziós engedéllyel vagy külön feljogosítással lehet dohányboltot üzemeltetni.
Az előbbi körbe azok a vállalkozók tartoznak, akik még 2013-ban elnyerték a koncessziót. Kevesebb jogosítvánnyal rendelkeznek azonban az utóbbiak, akiknek a kijelölése indoklás nélkül bármikor visszavonható.
Miként a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) adataiból kiderül, a december 15.-i állapot szerint jelenleg koncessziós engedélye 4977 dohányboltnak van, kijelöltként pedig 642 trafik üzemel az országban.
Vagyis összesen 5619 dohánybolt maradt nyitva a fogyasztók előtt, a kínálat pedig sosem volt még ilyen szűk
– hívta fel a figyelmet a portál.
Mindeközben a dohánytermékek ára is alaposan megugrott: november 17-től 45 cigarettának és 10 szivarnak emelkedett az ára, de a későbbi hetekben is folyamatosan drágultak a termékek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszatér az ítéletidő, kiadták a riasztást ismét több vármegyére
Felismerték a veszélyt: Dánia újra atomhoz nyúlhat
Történelmi mértékű a hiány, de a minisztérium szerint rendezettek Magyarország pénzügyei
Nem fukarkodnak a bankok: mindenhol 200 ezer forintot adnak a hitel mellé
Ennyibe került Tisza-adós konzultáció: minden kérdés 800 millióba fájt
Egy korszak vége: nem gurulnak már be a Super Bowlra az autók
Bejelentést tettek, ezért bezárták az ország legolcsóbb gyógyfürdőjét
Aki átkorcsolyázná a Balatont, az most nagyon szomorú lesz
Csúcsra járatva: már az orvosok sincsenek jól, válságban a pszichoterápia