Az idei szezon az elmúlt 2-3 évtized legrosszabb akácméztermését hozta. Az okok összetettek:
a tömeges téli méhcsalád-veszteség, az akácvirágzást megelőző súlyos fagyok, illetve a virágzás során tapasztalt kedvezőtlen időjárás egyaránt hozzájárult a kiábrándító eredményekhez
– nyilatkozta az Agroinformnak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke.
Feleannyi méhcsalád
A hazai méhészek a szokásos mintegy 1,2 millió helyett csupán mindössze 600-700 ezer méhcsaláddal tudtak nekifutni az idei szezonnak. A jelentős mértékű állománypusztulás okát a szakemberek elsősorban a méheket támadó varroa atka elleni hatóanyagokkal szembeni rezisztencia erősödésében látják. A megőrzött állomány jelentős részét a gazdák kényszerűen nem mézhordásra, hanem szaporításra használták: ha azonban egy egy méhcsaládot két-háromfelé osztanak, az már nem tud megfelelően termelni.
A fagy már áprilisban elvitte a virágokat
Az április első felében pusztító komoly fagyok nagy károkat okoztak a rügyező akácosokban: a mintegy 500 ezer hektárnyi hazai akácerdő több mint fele elfagyott – főként a középhegységi völgyekben és síkvidéken.
Hideg idő, nulla hordás
A harmadik és talán legkritikusabb tényező az volt, hogy a virágzás idején szinte végig hideg és esős idő uralkodott. A nappali maximumok alig érték el a 15 °C-ot, éjszaka pedig akár 1-2 fokra is lehűlt a levegő. Ebben a hidegben a növények nem termelnek nektárt, hiába repülnek a méhek. Emiatt az ország méhészeinek fele május végéig még semmilyen mézet nem tudott pergetni – sem akácot, sem más virágmézet.
A kevés akácméz, ami egyáltalán megtermelődött, főként Nyugat-Magyarországon, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala és Nyugat-Somogy megyékben található.
Az ország keleti, középső és déli régióiban, mint például a Nyírség vagy Bács-Kiskun, szinte teljes volt a kudarc.
A hiány miatt biztosra vehető a termelői árak emelkedése, aki pedig jó minőségű, magyar akácmézet szeretne, azt érdemes már most beszereznie, mert olyan kevés termett, hogy félő: később már nem jut hozzá
– hívja fel a figyelmet Bross Péter, egyben hozzátette:
„A bolti árak ugyan inkább stagnálnak, mivel azok két éve sem követték a felvásárlási árak beszakadását, ám ez nem meghatározó tényező: az akácméz 90 százalékát ma már közvetlenül a termelőtől vásárolják, a bolti forgalma elenyésző.”
Talán a napraforgó menti meg az évet
Két hét múlva várható a napraforgó virágzása, amely melegebb időt igényel, de elengedhetetlen hozzá a csapadék is. Bross Péter szerint méhészeknek idénre ez a reménye maradt csupán: amennyiben ez is kudarcba fullad, a méhészágazat óhatatlanul tovább halmozza az elmúlt években már alaposan felgyűlt veszteségeit.
Felhívást tettek közzé a magyar méhészek, számítanak a lakosságra
Ahogy beindult a tavasz, a méhekkel együtt a méhészek is munkába lendültek. Tavaly a hamisított kínai mézek miatt nagy volt a felfordulás az ágazatban.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól