A 2025 különösen megterhelőnek bizonyult a magyar méhészek számára: a szokatlanul hideg május és az akácvirágzást károsító fagyok jelentősen visszavetették a nektárképződést, ami már most komoly méztermés-kieséssel fenyeget. Mindez az olcsó, gyakran hamisított importméz nyomásával együtt szinte ellehetetleníti a hazai termelők munkáját - hívja fel a figyelmet az Agroinform.
Horváth Zsolt, a Kaposvár és Térsége Méhészeinek Egyesülete elnöke szerint ugyan megindult az akác virágzása, de a méhek csak korlátozottan tudtak nektárt gyűjteni.
A napközben is alacsony hőmérséklet, a gyorsan elöregedő virágok és a nektárhiány miatt a termés lényegesen elmarad a várttól.
Márpedig az akácméz nem csak az egyik legkeresettebb és legismertebb magyar mézfajta, de exportpiaci jelentősége is óriási. Így
ha az idei szezonban valóban kevés akácméz készül, az nemcsak az árak emelkedését, hanem komoly piacvesztést is jelenthet a magyar méhészek számára
- hívják fel a figyelmet a szakértők.
Az időjárás okozta termelési nehézségeken túl a méhészeknek az import mézekkel, különösen a Kínából és Ukrajnából érkező, esetenként hamisított termékekkel is meg kell küzdeniük. Ez amellett, hogy a tisztességes termelők megélhetését veszélyezteti, a fogyasztók egészségét és bizalmát is aláássa.
A tavalyi mézkészletek piacon maradása tovább ront a helyzeten. Ha ezeket nem sikerül megfelelő körülmények között tárolni, a minőségük is romolhat, ami még nehezebbé teszi az értékesítést.
Mindezek eredményeként egyre több méhész kényszerül arra, hogy alternatív megélhetés után nézzen. Ez hosszú távon a magyar méhészet lassú hanyatlásához vezethet.
A szakértők szerint sürgősen szükség van:
- a mézhamisítás elleni szigorúbb ellenőrzésre és szabályozásra
- a hazai mézfogyasztás és a magyar termékek tudatos népszerűsítésére
- a technológiai fejlesztések támogatására a méhészetekben
- a fiatalabb generációk bevonására a szakmába.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat