Rekordévet zárt tavaly a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), 98 projektről született pozitív befektetői döntés, ezekkel több mint 4,3 milliárd euró tőkebefektetésre kerül sor, ami 23 százalékkal több 2017. évinél - közölte a szervezet kedden honlapján.
Szerző(k): Szabó DánielHosszas huzavona után a fővárosi önkormányzat eladja a Bálna Budapest épületét a magyar államnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek - adta hírül a fővárosi közgyűlés jövő heti ülésére benyújtott előterjesztésre hivatkozva a hvg.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaA 2020-as Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenésről két határozatot is hozott a kormány, de a legfontosabb az, hogy 20 milliárd 941 millió forint fordítható erre a célra és a bemutatót a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. koordinálja.
Szerző(k): Németh GézaMagyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél - derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz év végi rendeletdömping leple alatt több ügynökséget is felállított a kormányfő a féktelen pazarlás megakadályozására, mert a korrupció mértéktelensége már a Fidesz szavazóbázisát is irritálja és erodálja – értékelnek a HVG e heti számában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány az új törvényben létrehozott magasépítési Beruházási Ügynökségként a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt.-t jelölte ki. A társaság 500 milliárd forintig vállalhat kötelezettséget.
Szerző(k): Németh GézaÁllami beruházási ügynökség felügyelné meghatározott értékhatár felett az állam és az önkormányzatok központi költségvetési támogatással megvalósított magasépítési beruházásait a jövőben - derül ki a parlamenthez kedden benyújtott törvényjavaslatból, amelynek előadója Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanMunkatársainak a korábban becsültnél nagyobb részét, mintegy 30 százalékát veszítheti el a még Londonban működő, de az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése miatt jövőre Amszterdamba költöző Európai Gyógyszerügynökség (EMA), amelynek ezért részben át kell alakítania tevékenységét.
Szerző(k): K. Kiss Gergely