A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat, mely jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, ami egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre – emelte ki előadásában Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója, a BGF docense a Kiterjesztett marketing konferencián.
Szerző(k): EconomxA brit kis- és középvállalkozások, elsősorban a vendéglősök többsége csalódott az egy évvel ezelőtt tartott olimpiában. Csak azoknak hozott nagyobb forgalmat az esemény, akiknek az üzlete közvetlenül a látogatók közlekedési útvonalai mellett volt.
Szerző(k): NAPIA spanyol El Celler de Can Roca lett a világ legjobb étterme a Restaurant magazin listája szerint, helyet cserélve az elmúlt három évben első helyezett, most a második helyre szorult dán Nomával. (Képünk illusztráció)
Szerző(k): NAPINem a drága hozzávalótól lesz jó egy étterem, annál a szakács személyisége is fontosabb – véli Michael L. Ellis, a Michelin Guide-ok igazgatója.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz látszik, hogy elindult valami nagyon jó az országban − fogalmazott lapunknak Niszkács Anna, a Michelin-csillagos Onyx étterem marketing- és pr-managere, aki szerint számos jó étterem van már itthon, ahova kétségek nélkül be lehet ülni, valamint egyre többen járnak piacra és főznek otthon.
Szerző(k): Hőnyi GyulaA politika is rátalált az egyik legrangosabbnak számító séfversenyen, a Bocuse d\'Oron való szereplésre, a Miniszterelnökség 25 millió forint támogatást ajánlott fel a felkészülésre, ami újabb lehetőséget kínál a magyar csapat számára a következő versenyen való jó szereplésre.
Szerző(k): Hőnyi GyulaHárom év alatt százezerrel csökkent az 50 százalékos kedvezményes étkezést biztosító Torkos Csütörtök vendégeinek száma. A csatlakozó éttermek érdeklődése tavaly és idén is visszaesést mutat a korábbi évekhez képest. Az akciózó éttermeket felkeresők ugyanakkor elégedettek a vendéglátással.
Szerző(k): NAPIVendég nincs, ha van, akkor sem költ sokat, a költségek pedig csak nőnek – mondták a Napi Gazdaság által megszólaltatott éttermek. Sokat segíthetne egy, a szektort érintő áfacsökkentés, de a jelenlegi gazdasági helyzetben erre sok remény nincs.
Szerző(k): Dzindzisz Sztefan