Komoly pusztítást végez a koronavírus a vendéglátásban (is). Elárasztják az ingatlanpiacot a vendéglátáshoz kapcsolódó ajánlatok az iskolai büfétől a komplett többcsillagos hotelekig, vagy villapanziókig, de hajó is kapható ebben a kategóriában. Közöttük nem is egy, generációk igazi kultuszhelye – de lehet, hogy csak volt.
Szerző(k): Molnár CsabaMiközben a koronavírus tavalyi megjelenése a vendéglátóipari szektort sújtotta a leginkább, az ilyen tevékenységet végző cégek száma nem változott, sőt kissé emelkedett – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. A lezárások okozta bevételkiesést elsősorban elbocsátásokkal és a számlák kifizetéseinek késlekedésével próbálják meg kivédeni a vállalkozások.
Szerző(k): Domokos ErikaÉlelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő szabálytalanságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztették egy budapesti vendéglátó-ipari egység tevékenységét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Romlott élelmiszereket, mocskos gépeket, omló vakolatot találtak.
Szerző(k): Szabó DánielA vendéglátás számára a korlátozások bevezetésére adott válasz kizárólag az azonnali bezárás és költségminimalizálás, azaz a csapat kirúgása lenne? Bár nagyon sokan ebben a rapid, nem túl szolidáris lépésben látták a megoldást, több egység is szinte azonnal alternatív működésre állt át a cséphadaró helyett. És még az is könnyen lehet, hogy ezek a helyek lesznek a korlátozások utáni élet igazi nyertesei.
Szerző(k): Molnár CsabaA jövő év is zárással indul, ami a kilátásokat hosszabb távon is rontja. A vendéglőkbe 2022-re térhet vissza a régi világ, de a kedvenc asztala nem biztos, hogy a helyén marad.
Szerző(k): Molnár CsabaÓriási a baj a vendéglátóiparban, az őszi és a téli időszak sokkal nagyobb terhet jelent a vendéglátóipar szereplőinek, mint a tavaszi karantén. Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Gasztronómiai Csoport tulajdonos-ügyvezetője az InfoRádiónak arról beszélt, hogy Bécsben azzal számolnak, hogy az éttermek 30 százaléka csődbe megy, ami alapján következtetve a szakember szerint Budapesten sem vészeli át az éttermek fele a járványt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA koronavírus-járvány annyira megviselte a horeca-szektort, hogy több vendéglátóhely tulajdonosa úgy döntött, ki sem nyit jövő áprilisig, ha lesznek korlátozások, ha nem. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének konferenciáján több éttermes is azt mondta, hogy az 5 százalékos áfa sokaknak nagy segítség most, de a turizmuson nem segít semmi.
Szerző(k): Szabó DánielAkár 25-30 százalékot is visszaesett az előkelő beaujolais borok eladása a járvány miatt: az éttermekből egyáltalán nem számíthatnak rendelésekre a termelők a kijárási korlátozások okán.
Szerző(k): Szabó Dániel