zöldség

08.
15.
15:30
Meglepő adatok derültek ki a magyar kukoricáról

Meglepő adatok derültek ki a magyar kukoricáról

Idén a tavalyinál nagyobb területen, összesen 35 ezer hektáron vetettek csemegekukoricát feldolgozási célra Magyarországon, a becslések szerint mintegy félmillió tonnányi terményt dolgoznak majd fel. Ezzel a világon a másodikok vagyunk - közölte a növényvédőszer- és vetőmag-értékesítő Syngenta Magyarország az MTI-vel kedden.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
08.
15.
09:00
Brutálisan drágult a sertéshús és a tej

Brutálisan drágult a sertéshús és a tej

Júniusban év/év alapon 2,5 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak, ami a növényi termékek árának 3,1 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 13 százalékos növekedéséből tevődik össze. A mezőgazdasági ráfordítási árak az első félévben 1,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.

Szerző(k): Szepesi Anita
08.
07.
08:38
Gyenge az idei magyar gyümölcstermés

Gyenge az idei magyar gyümölcstermés

Már a jövő évi gyümölcstermést is veszélyezteti a július közepe óta kisebb megszakításokkal tartó kánikula. Kevesebb és kisebb lesz az őszibarack, a szilva, sápadtabb a nyári alma - írja a Népszava.

Szerző(k): Domokos Erika
08.
05.
13:47
Egyre felkapottabbak a piacok a magyar vásárlók körében

Egyre felkapottabbak a piacok a magyar vásárlók körében

Nagy az igény a termelői piacokra, az őstermelőknek értékesítési lehetőségre van szükségük, a vásárlók pedig egyre inkább keresik a jó minőségű hazai termékeket - mondta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára az M1 csatornán szombaton.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
08.
04.
07:01
Nagyon nézze meg, milyen zöldséget és gyümölcsöt vesz

Nagyon nézze meg, milyen zöldséget és gyümölcsöt vesz

Minőségi romlást okozhat a most érő zöldségeknél és gyümölcsöknél az elhúzódó kánikula, de a kertészek szerint ha fokozatosan jön a lehűlés és nem viharokkal, jégesővel, akkor a termés nincs veszélyben - írja az MTI a Világgazdaság cikke nyomán.

Szerző(k): Szász Péter
08.
01.
06:20
Az egészséges élelmiszerek népszerűsítésére kap pénzt Magyarország is

Az egészséges élelmiszerek népszerűsítésére kap pénzt Magyarország is

Az Európai Bizottság az egészséges táplálkozás népszerűsítése, továbbá az európai zöldség-, gyümölcs- és tejtermelők támogatása érdekében augusztus 1-jén új uniós iskolagyümölcs-, iskolazöldség- és iskolatejprogramot indít. Magyarország hatmillió euró támogatást kap a programokra - írja az MTI.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
21.
07:39
Pusztított a fagy - mi lesz a gyümölcsárakkal?

Pusztított a fagy - mi lesz a gyümölcsárakkal?

A fagykárok ellenére sem szabadultak el a gyümölcsárak - idézi a Világgazdaság cikkét az MTI.

Szerző(k): Szepesi Anita
07.
18.
06:40
Egyedi ajánlatok a fesztiválozó a Lidltől

Egyedi ajánlatok a fesztiválozó a Lidltől

A Lidl hét év óta először döntött úgy, hogy egyik áruházát 24 órán át nyitva tartja. A különleges bolt a híres "Woodstock megálló" fesztivált vendégeit szolgálja majd ki.

Szerző(k): Barabás Júlia
07.
01.
13:50
Orosz embargó: fellélegezhetnek az európai gazdák

Orosz embargó: fellélegezhetnek az európai gazdák

Egy évvel meghosszabbította az Európai Bizottság az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciók miatt hátrányokat szenvedő európai zöldség- és gyümölcstermelőknek nyújtott rendkívüli támogatást. További 70 millió euróról is döntöttek - értesült az Agrárszektor.hu.

Szerző(k): K. Kiss Gergely