Másfél éve indultak a Vörös-tengerhez közeli sivatagban elhelyezkedő szaúdi megapolisz, Neom építési munkálatai. Az irdatlan kiadások miatt azonban a királyság szuverén vagyonalapja még nem hagyta jóvá az építkezés 2024-re szóló költségvetését.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA korábbi közlekedési államtitkár egy kerekasztal-beszélgetésen vett részt, miután bejelentette, hogy elindul a főpolgármesteri székért.
Szerző(k): Zádori BencePest legnagyobb barnamezős területe a főváros revitalizálásának és a XXI. századhoz igazításának a kulcsa lehetne, ehhez azonban nem a befektetői magánérdekeknek kellene kizárólagosan meghatároznia Rákosrendező jövőjét. Vitézy Dávid városmobilitási szakértő szerint lenne mit eltanulnunk Bécstől ezen a téren is. Az érintett területet a MÁV-nak nyár végéig ki kellene pucolnia, ám egyelőre még azt sem tudni, hogy a két és fél évtizede leégett sportcsarnok törmelékei között van-e veszélyes hulladék – merthogy az egykori BS romjai is ott vannak valahol a föld alatt. Időközben megérkeztek a felmondólevelek is a bérlőkhöz, akik 30 napot kaptak, de a MÁV igyekszik nekik segíteni. Az Economx „Megörökölt ipar” című cikksorozatának első része.
Szerző(k): Horváth Tibor, Károly Gábor, Nagy Tamás