Előbb egy személyvonat kapott lángra tolatás közben Balatonfüreden, evakuálni kellett az utasokat, később egy másik szerelvény vadat gázolt.
Szerző(k): S. Z.A görög nép az egyik Európában, amelyik nagyon kiáll az érdekei mellett. Most a tömeg felháborodott, hogy a két évvel ezelőtti, 57 halálos áldozatot követelő vonatbalesetről semmit nem hoztak nyilvánosságra, nincs felelős sem megnevezve. Bezártak az üzletek, százezrek az utcákra vonultak.
Szerző(k): L. K.Igen rosszul indult a hét: kora reggel Budapesten és Székesfehérváron is elütött egy embert a vonat.
Szerző(k): G. É.A Kassáról és közvetlen kocsikkal Sátoraljaújhelyről érkező vonat Gödöllőnél elütött egy embert. A baleset komoly forgalmi fennakadást okozott.
Szerző(k): Kiffer AnnaMegindult a közlekedés Komárom és Almásfüzitő között, ahol korábban egy baleset miatt le kell zárni a síneket.
Szerző(k): G. É.A baleset miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon késnek a vonatok.
Szerző(k): G. É.Hajnali egy órakor adta hírül a katasztrófavédelem, hogy elütött egy embert a vonat Kelenföldnél. A szerelvényen száz utas volt, őket átszállították egy másik járatra.
Szerző(k): L. K.Ezúttal Nyíregyházán történt baleset.
Szerző(k): G. É.