Az amerikai gazdasági élet befolyásos szereplői nyílt levélben kérték Donald Trump elnököt, hogy ne utasítsa ki az országba gyermekként érkezett illegális bevándorlókat - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÚj vezetőket neveztek ki az Invitel Csoportnál - derül ki a cég közleményéből.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA magyar közúti fuvarozásban még mindig sofőrhiány van, annak ellenére, hogy már több ezer gépkocsivezetőt képeztek ki állami támogatással - mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára az M1-en.
Szerző(k): Domokos LászlóIdén is elkészítette jóslatát a Mincsenko tanácsadó cég arról, kik vesztik el a befolyásukat Vlagyimir Putyin orosz államfő legszűkebb környezetében. Az előrejelzés, amely a jövő évi választásokig lát előre, meglepetéseket is tartalmaz.
Szerző(k): Komócsin SándorÚj front nyílt a Seszták–Lázár-háborúban. A Zoom.hu értesülései szerint ugyanis a kormány erős emberei ezúttal a szerencsejáték-piacon kerültek egymással szembe.
Szerző(k): Domokos LászlóSokszor pihenő nélkül, túlterhelten vezetik a BKV buszait a sofőrök, akiket még a cég belső ellenőrei is vegzálnak, így kérdés, mikor telik be náluk a pohár. A rettentő munkaerőhiányra az a vállalat válasza, hogy sok helyen hirdeti az állásokat.
Szerző(k): Komócsin SándorA Munka törvénykönyve (Mt.) a vezető állású munkavállalókra vonatkozó speciális szabályok körében eltérést enged a munkaviszonyról szóló rész rendelkezéseitől - de mennyiben lehet eltérni ezektől a rendelkezésektől?
Szerző(k): Domokos LászlóÚj menedzsmentet nevezett ki a Paks II. projekttársaság élére Süli János tárca nélküli miniszter, július 1-jével Lenkei István lett a cég vezérigazgatója - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi Anita