Várhatóan még ma aláírja a megállapodást a Sziget Zrt. részvényeinek visszavásárlásáról Gerendai Károly, aki az Indexnek arról is ...
Az amerikai elnök szerint napokon belül kiderül, volt-e eredménye az alaszkai csúcsnak, ha nem, akkor más álláspontra helyezkednek ...
Egy friss tanulmány szerint a műanyaghulladékok évente globálisan legkevesebb 1500 milliárd dollárnyi gazdasági veszteséget okozna ...
Többek között egy olajipari létesítményt és egy elektronikai üzemet is eltaláltak az ukrán sereg drónjai. A moszkvai erők csapásainak pedig civil áldozata is volt.
Szerző(k): Gulyás ÁbelTöbb mint 970 ezer katonát veszített 2022 februárja óta Oroszország az ukrajnai háborúban - derül ki az ukrán katonai vezérkar legújabb összesítéséből.
Szerző(k): G. É.Miután a Tesla profitja 71 százalékkal csökkent az első negyedévben, Elon Musk bejelentette, hogy májustól ismét a cégre fókuszál, és csak heti egy-két napot szán kormányzati feladataira. Júniusra robotaxikat ígér.
Szerző(k): T. E.A legfrissebb adatok szerint 1100 főre becsülhetjük az orosz-ukrán háború kurszki frontján elhunyt koreai katonák számát, a sérültekét pedig 2800-2900 főre teszik. Azonban nem egyből a frontvonalra küldték Phenjan harcosait, eleinte a fegyverrendszerek kezelését, támogató szerepeket láttak el – mondta az Economxnak Nagy Angelina, az MKI munkatársa. Az észak-koreai nukleáris program fejlesztéséhez nyújtott esetleges technológiai segítség az egyik legfontosabb előny, amit a Moszkvát támogató állam remélhetett a katonák küldéséért cserébe.
Szerző(k): Gulyás Ábel