Egyelőre nem sikerült megállapodni a műanyaghulladékok okozta szennyezés korlátozásáról Genfben, a több mint egy hete folytatott ENSZ-tárgyalásokon, ezért a megbeszéléseket a tervekkel ellentétben nem zárták le csütörtök estig – derült ki helyszíni delegációs közlésekből.
Luis Vayas Valdivieso, a tanácskozás ecuadori elnöke szerdán egy általa kompromisszumosnak nevezett tervezetet nyújtott be, de ezt számos ország nem fogadta el egyebek között azért, mert a korábbi verziókkal ellentétben már nem szerepelt benne a termelés korlátozása.
Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön az X közösségi portálon felszólította a résztvevőket az egyezmény elfogadására környezetvédelmi és egészségügyi szükséghelyzetre utalva.
A mostani genfi tárgyalásokon részt vevők közlése szerint az Európai Unióból, valamint számos dél-amerikai, afrikai és ázsiai országból kialakult, több mint száz tagú szövetség
- csökkenteni szeretné a műanyagok előállítását,
- fokozatosan leállítanák az egyszer használatos műanyagtermékek gyártását,
- és többször használható termékeket szorgalmaznak újrahasznosított alapanyagokból.
Az olajtermelő országok azonban inkább a műanyaghulladékok csökkentésére összpontosítanak a főként olajszármazékokra épülő termelés visszafogása helyett.
Szakértői becslések szerint 152 millió tonna műanyaghulladék halmozódott már fel világszerte csak az óceánokban és a folyókban.
A The Lancet című tudományos folyóiratban a konferencia előtt megjelent tanulmány szerint a műanyaghulladékok évente globálisan legkevesebb 1500 milliárd dollárnyi gazdasági veszteséget okoznak az általuk előidézett betegségek és korai halálozás miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás