Az Európai Bizottság hamarosan vizsgálatot indíthat az Ikea ellen. A Financial Times értesülései szerint arra kíváncsiak, több más nagy multinacionális vállalathoz hasonlóan a cégcsoport nem szabálytalanul használta-e ki a több országban való jelenlétéből származó adózási előnyöket.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsának tagjává nevezte ki a köztársasági elnök Grimm Krisztinát december 1-jei hatállyal, a kinevezés hat évre szól - közölte a GVH.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bejelentette, hogy versenyfelügyeleti eljárást indított a BLT Group Zrt.-vel szemben az összefonódás idő előtti végrehajtásának gyanúja miatt.
Szerző(k): Domokos LászlóVersenyhivatali eljárást kezdeményezett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt az Invest and Trade Kft. befektetési ügynökcég ellen – adta hírül az MNB.
Szerző(k): Kovács BertoldA szolgáltató által kínált mobilinternetes adatjegyek hirdetésében félreérthetően tájékoztatta az ügyfeleit. Azt pedig elhallgatta, hogy nem egyszeri, hanem megújuló szolgáltatást árul. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 15 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint ötmilliárd forint bírságot szabott ki tavaly a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A bírság nagyobb részét a versenykorlátozó megállapodások, a kartellezés miatt szabták ki - mondta Juhász Miklós, a GVH elnöke az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kedden.
Szerző(k): MTIMegtévesztően reklámozta több kozmetikai termékét a Sunfleur Kozmetikai Kft., ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) komoly büntetést rótt ki vállalkozásra - adta hírül a hatóság.
Szerző(k): EconomxBrüsszel tovább lépett a Google ügyében: az Európai Bizottság (EB) két kifogásközlést küldött a vállalatnak, miután a testület szerint a társaság az erőfölényével visszaélve mesterségesen korlátozza harmadik fél honlapok azon lehetőségét, hogy a Google versenytársainak keresési hirdetéseit jelenítsék meg - jelentette be Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben. Az ügy független az áprilisban indított eljárástól.
Szerző(k): Economx