Vegyes reakciók érkeztek arra, hogy az olasz kormány úgy döntött, fokozatosan növeli az Európai Unión kívülről érkezőknek kiadott munkavállalási engedélyeket. Nem hozta meg a várt hatást a születésszám növelésének ösztönzése és a nők aktívabb bevonása a munkaerőpiaci folyamatokba, ezért volt kénytelen módosítani a stratégiáján a jobboldali kabinet.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA VDSZ minden segítséget megad a Fülöp-szigeteki munkavállalóknak.
Szerző(k): EconomxA romák foglalkoztatását veszélyezteti a Fülöp-szigeteken hivatalos felhívásban toborozott vendégmunkások magyarországi alkalmazása Farkas Flórián szerint, aki attól tart, mindez majd viharfelhőket von maga után. Az egyik szakszervezet szerint a mintegy 195 ezer forintos bérekkel csábított munkavállalók miatt lelassulhat itthon a bérnövekedés üteme.
Szerző(k): EconomxVegyes a vendégmunkások fogadtatása a hazai munkahelyeken, akiknek a beilleszkedése nagyban függ a munkáltatók hozzáállásától. Gyakori feszültségforrás a javadalmazás, illetve a külföldről érkező munkaerővel szemben elnézőbb hozzáállás. Sok munkahelyen ugyanakkor fellélegezhetnek a dolgozók.
Szerző(k): Nagy KristófA karnatakai Nemzetközi Migrációs Központ, az indiai kormány készségfejlesztési vállalkozási és megélhetési osztályának részlege, első alkalommal indított toborzást teherautó- és buszvezetők számára, akik két európai országban szeretnének munkát vállalni.
Szerző(k): Horváth TiborElfogadta a vendégmunkások foglalkoztatását érintő jogszabály az Országgyűlés, törvénybe foglalták a vendégmunkások magyarországi foglalkoztatásának szabályait
Szerző(k): EconomxMagyarországnak 2030-ig csaknem félmillió új munkavállalóra van szüksége, nagyságrendileg ennyi a stabil növekedést biztosító beruházások munkaerőigénye – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Szerző(k): EconomxEgyre kiszolgáltatottabbá válnak a bevándorlásnak a tehetős államok, ugyanis munkaerőhiánytól küzdve egyre inkább rá vannak szorulva a vendgémunkásokra. Külföldi munkaerő nélkül az elöregedő társadalmak gazdaságai nehezen maradnak talpon.
Szerző(k): Varga Csenge