Egyáltalán nem éri meg drága naptejet vásárolni, hiszen a diszkontokban kapható, olcsóbb termékek semmivel sem rosszabbak, mint a neves márkák árui - írta a német Warentest alapítvány tesztjére hivatkozva a G7. Sőt, vannak, amelyek jobbak.
Szerző(k): Domokos ErikaAz új agrárminiszter Nagy István szerint a méhészek vagy képesek kiegyezni egymás között, rendezni a konfliktusaikat, vagy a tárca veszi kezébe a dolgokat, de abból nem lesz köszönet - derül ki a Magyar Mezőgazdaságnak adott interjújából.
Szerző(k): Szabó DánielNőtt a Magyarországon is jelen lévő Henkel német háztartási vegyipari és kozmetikai konszern profitja és bevétele az idei első negyedévben - közölte a cég MTI-vel.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nitrogénművek Zrt. az előző évek beruházásai után további jelentős fejlesztéseket tervez, a legközelebbi beruházási program három-négy éven belül indulhat, amit a tervek szerint nemzetközi kötvénykibocsátással finanszíroznának - közölte a cég hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz alapvető kemikáliák iránti erős keresletnek köszönhetően a várt mértékben nőtt a BASF működési eredménye az idei első negyedévben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAmmónia szivárgott Orosházán egy cég telephelyénél.
Szerző(k): Domokos ErikaA Masterplast Nyrt. részvényenként 12 forint osztalékot fizet a 2017. évi anyavállalati mérlege szerinti eredménytartalékból, erről határozott a társaság pénteki éves rendes közgyűlése.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Balatonnál az április közepi biológiai szúnyoggyérítés után légi kémiai szúnyogirtás lesz csütörtökön és pénteken.
Szerző(k): Domokos Erika