A német Kraiburg Strall GmbH &. Co. KG szállíthatja a magyar vasúti átkelők felújításához a gumi elemeket, nettó 3 millió 6 ezer euróért (mintegy 962 millió forintért).
Szerző(k): Németh GézaErősíti Magyarország geopolitikai helyzetének előnyeit a Budapest-Belgrád vasútvonal építése; a Kínából Magyarországra érkező konténerforgalom dinamikusan bővül, éves mennyisége tíz év alatt megduplázódott, már eléri az évi 300 ezer egységkonténert (TEU) - közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt. hétfői MTI-nek küldött közleményében.
Szerző(k): Szabó DánielMészáros Lőrinc és családja által alapított RM International Zrt. újíthatja fel két kínai céggel konzorciumban a Budapest-Belgrád vasútvonal hazai szakaszát az Index információi szerint. Szijjártó Péter csütörtökön Pekingben bejelentette, hogy kiválasztották a győztes konzorciumot, de azt nem közölte, mely cégek dolgozhatnak több mint 500 milliárd forintért.
Szerző(k): Domokos ErikaA vasútépítésben használatos nagygépek igénybevételéről kötött együttműködési megállapodást a Vasútvill Kft. és a Homlok Zrt. a német állami vasúttársaság leányvállalatával, a DB Bahnbau Gruppe GmbH-val - jelentették be a magyar cégek, amelyek így bekapcsolódhatnak németországi vasúti projektekbe.
Szerző(k): Domokos ErikaNagykanizsán új vasúti mosót helyezett üzembe a MÁV-Start Zrt. A berendezéssel naponta akár 70-80 kocsit is megtisztíthatnak kívülről - adta hírül a cég.
Szerző(k): Szász PéterCsehország a francia TGV társaság szabályai és normái szerint akarja kiépíteni saját nagysebességű vasúti hálózatát. Az együttműködésről pénteken a kelet csehországi Pardubicében, egy szakmai konferencián írt alá közös emlékeztetőt a cseh vasútvonalak kezelője (SZDC) és francia partnere (SNCT) – jelentette a CTK hírügynökség.
Szerző(k): Szepesi AnitaPécset, Baját, Szabadkát, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Békéscsabát, Nagyszalontát, Nagyváradot és Debrecent összekötő 500 kilométeres új vasútvonal épülhet a következő nyolc-tíz évben 800 milliárd forintból - nyilatkozta Lázár János a Délmagyarországnak. A cikket az MTI szemlézte.
Szerző(k): Domokos ErikaFolytatódik a MÁV sajátfejlesztésű IC+ kocsijainak utasforgalmi próbaüzeme, miután a vasúti hatóság elfogadta az ajtók és a jármű vezérlésének módosítását - közölte a vasúttársaság az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos Erika