Rangos kitüntetés mellé dicsérő szavakat is kapott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök lengyel kollégájától Varsóban. Némileg kínos azonban, hogy éppen akkor érkezett az országba, mikor egy lengyel miniszter Ukrajnához kapcsolódó ügy miatt mondott le.
Szerző(k): EconomxLengyelország haderőfejlesztése olyan méreteket öltött, hogy csak idő kérdése, és Európa-szerte a legnagyobb és legmodernebb hadsereggel rukkolnak elő.
Szerző(k): Varga CsengeÉrdemes még most, a főszezon kezdete előtt utazni, mert a nyári időszaknál sokkal olcsóbban lehet külföldi célpontot bejárni. Az infláció persze nehezíti a helyzetet, ám elsősorban a turisztikai szektorét. Az utazásszervező Utazómajom lapunknak nyilatkozó alapítója szerint az olcsó utakra és a luxuspihenésekre is nőtt a kereslet, miközben az egész ágazat munkaerőhiánnyal küszködik.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAz Egyesült Államok volt elnöke szerint azzal, hogy Joe Biden támogatja Kijevet, közeleg a harmadik világháború. Donald Trump azt is megígérte, hogy a maga részéről ő megtisztítja a Fehér Házat az összes „háborúpárti uszítótól”.
Szerző(k): Hercsel AdélJoe Biden lengyelországi látogatása során is kifejtette, hogy hazája rendíthetetlenül támogatja Ukrajnát. Az amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét a NATO 5. cikke iránt, megítélése szerint a szervezet erősebb, mint valaha.
Szerző(k): Horváth TiborAz Amerikai Egyesült Államok elnöke látogatása nagy meglepetésként hatott az orosz invázió sújtotta Ukrajnában. Joe Biden amerikai elnök hétfő reggel teljes titoktartás mellett érkezett Kijevbe, ahol egy legalább félmilliárd dolláros támogatási csomagot jelentett be, amellyel az Egyesült Államok és szövetségesei segítik Ukrajnát.
Szerző(k): Hercsel AdélEldőlt, hogy harckocsik indulhatnak útnak Ukrajna felé az amerikai és német szövetségesek jóvoltából, közben azonban Vlagyimir Putyin orosz elnök is újabb offenzívára készülhet. Az Egyesült Államokban újabb titkosított iratok kerültek elő, Donald Trump volt elnök és Joe Biden aktuális államfő után Mike Pence volt alelnök otthonában is minősített dokumentumokra bukkant az FBI. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA levegő minőségének javítása céljából a varsói városvezetés úgy határozott, hogy 2024 és 2032 között száműzik a 18 évnél idősebb dízel és a 27 évnél idősebb benzinüzemű környezetszennyező gépjárműveket Varsó több kerületéből, köztük a belvárosból is – közölte Rafal Trzaskowski, Varsó főpolgármestere szerdán.
Szerző(k): Economx