Tíz év mérlege azt mutatja, hogy csillagászati összeggel lettek még gazdagabbak mára a világ igazán tehetős személyei. A techmilliárdosok ráadásul megtriplázták a korábbi vagyontömegüket.
Szerző(k): Sándor ZoltánFeloszlatta cégei speciális vagyonalapját Andrej Babis korábbi cseh miniszterelnök.
Szerző(k): G. É.Bár az önkéntes nyugdíjpénztári tagok összvagyona több mint kétezer milliárd forint, a tagság csaknem felének még félmillió forintja sincs a pénztárban, és a háromnegyedük egyenlege nem éri el a 2 millió forintot.
Szerző(k): T. E.Láthatóan nem szegte kedvét az öngondoskodóknak a lehetőség, hogy jövőre nemcsak befizetni lehet a nyugdíjpénztárakba, de akár a teljes összeg kicsatornázhatóvá válik.
Szerző(k): Sárosi ViktorWindisch László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint is vannak kockázatok, de elfogadásra alkalmasnak tartja a jövő évi büdzsét.
Szerző(k): L. K.A szociális hozzájárulási adó tavalyi bevezetése óta ugrásszerűen nőtt az érdeklődés a tartós befektetési számlák iránt. Érdemes még a következő bő egy hónapban elindítani a számlát, hiszen így rövidebb lesz az adókedvezmény eléréséhez szükséges időszak – mondta az Economxnak Somogyi Flóra, a Lightyear kutatási vezetője.
Szerző(k): Horváth BalázsKi sem látszik a dollárhegyekből a Tesla és a SpaceX vezérigazgatója, valamint az X tulajdonosa, jelenleg közel 350 milliárd dollárnyi vagyona van, az amerikai elnökválasztás utóhatása áldás volt számára.
Szerző(k): L. K.Általánosságban elmondható, hogy az infláció csökken, a bérek pedig lassan feljebb kúsznak, azonban az amerikaiak csupán 11 százaléka érzi a pénzügyi helyzetét stabilnak, beleértve a milliomosokat is.
Szerző(k): Kiffer Anna