A Közel-Kelet konfliktusa továbbra is a repülőjárattörlések és -késések fő mozgatórugója – derül ki a Kiwi.com 2025 júliusi Flight Disruption Reportjából. A csúcsszezon ellenére az utasaik kisebb arányát érintette járatfennakadás, mint júniusban. Ugyanakkor a légi közlekedés sérülékenységére utal, hogy míg tavaly ugyanebben az időszakban az utasok mintegy 1,8 százaléka tapasztalt fennakadást, addig idén júliusban 2,78 százalékuk. Júniusban több mint 1 millió eurót, júliusban pedig közel félmillió eurót fizetett ki ügyfeleinek a cég a Kiwi.com Guarantee keretében.
Szerző(k): H. B.Közvetlenül az indulás előtt ötből három kocsit használaton kívül helyeztek a Graz felé tartó Mura nemzetközi InterCity vonaton. Akadt, aki emiatt egy darabig nem tudott leülni.
Szerző(k): Z. B.Ahogy az elhízás elleni gyógyszerek alkalmazása egyre gyakoribb, úgy ennek átfogó következményei lehetnek mind az egészségügy, mind a gazdaság számára. A gyógyszerek már most is hatással vannak az élelmiszer-költési szokásokra, és ennek tovagyűrűző hatásai megjelentek a kiskereskedelemtől az utazási és vendéglátóiparon át más iparágakban is.
Szerző(k): L. K.Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt két és fél évben összesen 167 millió forintot osztott ki elismerésként a munkatársai között, és 69 milliót költött külföldi és belföldi kiküldetésekre.
Szerző(k): T. E.Vasárnap az autópályákon nagy torlódások alakultak ki, több baleset és rendezvény lassítja a közlekedést. Az M3-ason halálos baleset történt, az M7-es és M5-ös is torlódik, az autósoknak érdemes hosszabb menetidővel számolni.
Szerző(k): Benkó EszterA Balaton nyári szezonja augusztus 20. után sem ért véget, hiszen továbbra is rengeteg program és szolgáltatás várja az ide látogatókat, miközben a vendégéjszakák száma idén is rekordot dönthet. Egyre több helyszín egész évben nyitva tart. Egész évben folyamatosan gasztronómiai és kulturális rendezvények várják az érdeklődőket.
Szerző(k): Benkó EszterA vonat ebben az időszakban Kelenföldről indul és Kelenföldre érkezik a Keleti pályaudvarnál zajló munkálatok miatt.
Szerző(k): EconomxA MÁV last minute ajánlatában az Adria InterCity vonattal utazhatunk Splitbe: a vonat Kelenföldről indul, éjszaka közlekedik, reggelre érkezik a tengerparti városba.
Szerző(k): T. E.