A közgazdás szerint az Amerikából érkező beruházások kompenzálják majd a kialakult helyzetet.
Szerző(k): EconomxAz Európai Bizottság elnöke, az EU-nagykövetek konferenciáján reagált az amerikai elnök által belengetett vámokra.
Szerző(k): Kiffer AnnaA következő évtizedben közel 500 milliárd eurót költene a védelmi képességei fejlesztésére az Európai Unió. António Costa, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a projekt finanszírozásba a magántőkét is bevonnák.
Szerző(k): Gulyás ÁbelA Fidesz alelnök-pártigazgatója szerint a tavalyi év rendkívüli politikai sikereket hozott, és bár a pártja jövőbeli helyzetét nem látja borúlátóan, úgy véli, a döntéshozatali tempón és a reakcióidőn javítaniuk kell. Véleménye szerint Magyar Pétert Brüsszelből irányítják.
Szerző(k): T. E.Bemutatta a Versenyképességi Iránytű elnevezésű startégiát az Európai Bizottság elnöke. Ursula von der Leyen szerint kevesebb bürokrácia kell és sokkal több innováció.
Szerző(k): L. K.Az Európai Bizottságnál döngették a kapukat, most pedig izzíthatják a meglévő épületek felújításáért indított európai polgári kezdeményezést. De még egy fontos lépés várat magára a brüsszeli testülettől.
Szerző(k): S. Z.Szöges ellentét látható az Európai Bizottság elnöke és a tegnap beiktatott, amerikai elnök elképzelései között. Míg Trump vámokkal és más intézkedésekkel akarja megregulázni az uniót, addig von der Leyen a közös út megtalálásának adott hangot a Davosi-i Világgazdasági Fórumon.
Szerző(k): L. K.Az EU szeretné újraindítani a kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat Új-Delhivel. A bizottság elnöke fontosnak látja az Egyesült Államokon túli partnerségek előmozdítását.
Szerző(k): Gulyás Ábel