Úgy tűnik, a nemzetközi sajtó a budapesti romkocsmák után rátalált egy újabb fura magyarországi látványosságra, amelyet érdemes felkeresnie a turistáknak. A Gizmodo technológiai blog vicces és egyben félelmetes erdővárosként ajánlja olvasói figyelmébe a Tisza menti Gergelyiugornyát.
Szerző(k): EconomxÉv végéig elkészül a több mint 33 milliárd forintból, uniós támogatás segítségével épülő beregi árapasztó tározó a Tiszán - közölték a kivitelezők és az illetékes vízügyi igazgatóság képviselői egy sajtónyilvános helyszíni szemlén csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszaszalkán.
Szerző(k): MTIAz elmúlt napok esőzései nyomán több patak és folyó kilépett medréből a Tisza romániai vízgyűjtőjében lévő Szatmár, Máramaros és Szilágy megyében.
Szerző(k): MTILegkorábban 2016-ban indulhatnak el egy új Tisza-híd kivitelezési munkálatai a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tivadar és Kisar között - közölte Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) kommunikációs vezetője.
Szerző(k): MTI-EcoKözzétette az ÁNTSZ a hazai szabadvízi fürdőhelyek - azaz folyó- és tóparti strandok - vízminőség szerinti listáját. Jó hír, hogy az egész országban csak három helyszíntől célszerű óvakodni. Több Budapesthez közeli és balatoni strand még minősítés alatt van.
Szerző(k): EconomxÚjabb fontos elemmel gazdagodott a tiszai víztározók hálózata, átadták a Nagykunsági árvízszintcsökkentő tározót.
Szerző(k): NAPILelassult és összetorlódott az áradás a Tisza magyarországi szakaszán - mondta az InfoRádió reggeli műsorában Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője. ****
Szerző(k): InforádióMegmentette a Közgép Zrt.-t a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy több százmilliós fizetési kötelezettségtől: a társaság konzorciuma az adóhatóság új telephelyének építésére tekintettel, tavasszal egy év haladékot kapott a vásárosnaményi Tisza-híd beruházásának befejezésére. A halasztással több mint félmilliárd forint kötbér megfizetését ússza meg a társaság - írta a Népszabadság.
Szerző(k): NAPI