A lapunk konferenciáján megkérdezettek több mint kétharmada tud visszaélésről.
Szerző(k): Mezősi TamásAz újrahirdetett állami földeket elnyerő, illetve az azokat elvesztő termelőknek is több évük lesz arra, hogy felkészüljenek az új helyzetre, a tervek szerint az NFA az év végéig meg is köti az új kontraktusokat.
Szerző(k): Kiss MelindaA közfoglalkoztatási program megvalósítása érdekében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) 1031 hektár termőföldet, 394 földrészletet ad öt évre ingyenes önkormányzati vagyonkezelésbe - tájékoztatott a kormány döntéséről a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden.
Szerző(k): MTI-EcoA tavaly év végi módosításokat tenné egyértelműbbé, és pár új, az osztatlan közös tulajdonban lévő földekkel kapcsolatos javaslattal is kiegészítené a már hatályos termőföldről szóló jogszabályt az a salátatörvény, amelyet tegnap kezdett tárgyalni a parlament mezőgazdasági bizottsága.
Szerző(k): Kiss MelindaAz őszi munkák megkezdésére várhatóan befejezi a földalap az állami termőföldek bérbe adásával kapcsolatos pályázati ügyintézést - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke egy háttérbeszélgetésen.
Szerző(k): Kiss MelindaSarkalatos, azaz kétharmados többséget igénylő jogszabály lesz a földtörvény az alaptörvény harmadik, a parlamentben hétfőn elfogadott módosítása szerint. Az országgyűlés elutasította Ángyán József javaslatát, hogy \"az integrált mezőgazdasági termelésszervezésre\" vonatkozó rendelkezések helyett a családi gazdaságokra és a szövetkezetekre érvényes szabályokat határozzák meg sarkalatos törvényben.
Szerző(k): MTI-EcoAlig nyolc érdemi sorból áll a mezőgazdasági földekkel kapcsolatos alkotmánymódosítás, azonban még ehhez is négy - két fideszes és két jobbikos - módosító indítvány érkezett. A közigazgatási tárca egyiket sem támogatja. A törvény tárgyalása a részletes vitával jövő héten folytatódik.
Szerző(k): Kiss MelindaAz FHB Termőföld Index 2012. első félévében az EU csatlakozás óta eltelt időszak - reál értelemben vett - legmagasabb drágulását mérte (pedig közben az elmúlt időszak egyik legnagyobb inflációját szenvedte el a hazai gazdaság). Az ok a 2011-es jó mezőgazdasági év, a keresletet pedig a szabályozás várható változtatása is ösztönzi.
Szerző(k): NAPI