A többszáz keresztről leszedték a neveket, már csak egy-egy azonosítószám látható rajtuk.
Szerző(k): Varga CsengeDonald Trump volt amerikai elnöknek ismét bíróság előtt kellett megjelennie, ezúttal szövetségi vádak miatt. Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő milánói búcsúztatóján Orbán Viktor magyar miniszterelnök is megjelent. Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig az Oroszországban maradt nyugati cégek államosításán ügyködik. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): EconomxA rock 'n' roll király unokája, Riley Keough több mint egymillió dollárt fizet nagyanyjának, Priscilla Presley-nek, hogy az idén januárban elhunyt édesanyja, Lisa Marie Presley hagyatékának egyedüli vagyonkezelője lehessen.
Szerző(k): EconomxA szerda gyásznap volt Olaszországban hivatalosan is, eltemették ugyanis Silvio Berlusconi egykori kormányfőt, akitől az olasz politikusok mellett számos külföldi kollégája is elbúcsúzott a milánói dómban.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennOrbán Viktor miniszterelnök szerdán Olaszországba utazik, hogy több mint kétezer politikus között ő maga is lerója kegyeletét Silvio Berlusconi volt miniszterelnök, a Hajrá Olaszország (FI) párt elnöke gyászszertartásán.
Szerző(k): Varga CsengeSoha nem került még ennyibe egy temetkezés. A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálja az árakat.
Szerző(k): Horváth BalázsA Wagner-csoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin is részt vett Vladlen Tatarszkij moszkvai temetési szertartásán: az orosz katonai blogger április 2-án halt meg egy szentpétervári kávézóban történt robbanásban.
Szerző(k): Hercsel AdélMegnyitották a látogatók előtt vasárnap reggel a Szent Péter-bazilikában a pápáknak szentelt kriptát, ahova csütörtökön eltemették a december 31-én elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápát.
Szerző(k): EconomxNovák Katalin köztársasági elnök részt vett XVI. Benedek pápa gyászszertartásán csütörtökön Rómában.
Szerző(k): Hercsel Adél