Stabilizálódott és növekedésnek indult a hazai tejágazat - mondta a Magyar Hírlapnak adott, hétfőn megjelent interjúban Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke, aki szerint azonban fontos lenne, hogy az áfacsökkentést már idén az összes fogyasztói folyadéktejre kiterjesszék.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNovemberben csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 0,5 százalékkal, 175,8 pontra süllyedt az előző havi 176,6 pontról.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Földművelésügyi Minisztérium (FM) többéves egyeztetéseinek köszönhetően péntektől lehetővé vált 13 magyar létesítmény számára, hogy tejet és tejtermékeket szállítson a Kínai Népköztársaság területére - adta hírül a tárca.
Szerző(k): Domokos LászlóA 22-es csapdájában szenvednek a magyar tejtermelők: a hazai termékek felvásárlási ára alacsony, ezért a gazdálkodóknak nincs pénzük a megfelelő takarmányozásra, ami lenyomja a minőséget ez persze az árakat. Karácsonyra eltűnhet a vaj a boltokból.
Szerző(k): Szabó Dániel2017 júliusában a mezőgazdasági termelői árak 3 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 1,4 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 11 százalékos növekedéséből tevődik össze.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA tej olyan nagymértékben megdrágult Oroszországban, hogy a Danone a helyi termelőkkel egyetértésben úgy döntött: Európából néhány ezer tehenet áttelepít Szibériába.
Szerző(k): Barabás JúliaAz elmúlt hónapokban a nőni kezdett a vaj és a tejszín ára a boltokban. Várhatóan a tejfölért is érdemben többet kell majd adni. Jó hír is van: a tej ára ugyanis csak lassan emelkedik, sőt ismét megjelentek a boltokban a szuperolcsó szlovák uht tejek is.
Szerző(k): Szakonyi PéterA piaci folyamatok hatására jelentős mértékben emelkedett a nyerstej ára az Európai Unióban és a környező országokban, csak Magyarországon nem drágult. Így viszont elviszik itthonról az alapanyagot, ezért áremelést javasol a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Szerző(k): Szabó Dániel