A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerint nem kell aggódni a gázelleátás miatt.
Szerző(k): Szász PéterOroszország aranytartaléka több mint 76 milliárd dollár volt december 1-jén - áll az orosz jegybank frissen kiadott jelentésében.
Szerző(k): Szász PéterKözel 24 milliárd forint elköltéséről döntött a kormány a rendkívüli tartalékból. A sportra jut a legtöbb pénz.
Szerző(k): Szász PéterA kormány a "trükkösen" összerakott költségvetések által az elmúlt négy évben évi 200 milliárd forintot szabadon elkölthetett politikai célokra. Ennek egy része a költségvetési tartalék, a másik az Országvédelmi alap. A költségvetés elfogadásakor a képviselők arról is szavaztak, hogy ezeket a pénzeket a kormány lényegében bármilyen célra elköltheti. A Policy Agenda az eddigi adatok alapján megvizsgálta, hogy a kormány a választásokig hátralévő időben várhatóan mennyit költ majd ebből a pénzből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÉszak-Korea áprilisban elhatározta, hogy egymillió tonnára növeli olajtartalékát, kivédendő az esetleges újabb nemzetközi büntetőintézkedéseket - jelentette szombaton egy japán lap meg nem nevezett phenjani forrást idézve.
Szerző(k): Domokos LászlóNémetország sikeresen hazaszállított 674 tonnányi aranytartalékot - ez a valaha volt egyik legnagyobb ilyen jellegű küldetés - számolt be a Financial Times alapján a Portfolio.
Szerző(k): Domokos LászlóTavaly még nyilvános volt, de az idén harmincéves titkosítás alá helyezte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az önkéntes, tartalékos állományra vonatkozó létszám- és egyéb adatokat - írja Demeter Márta független parlamenti képviselő kérdésére adott minisztériumi válaszra hivatkozva a Magyar Nemzet. Demeter szerint a kínos adatok miatt titkosítottak.
Szerző(k): Domokos ErikaA fiatalok több mint harmadának van megtakarítása, a legnagyobb részük lakásra gyűjt - derül ki a K&H negyedéves, a 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felméréséből.
Szerző(k): K. Kiss Gergely