Tavaly az első kilenc hónapban 15 százalékkal kevesebb baba született a fővárosban, mint 2021 azonos időszakában, csökkent a házasságkötések száma is, 14 százalékkal kevesebben léptek frigyre január és szeptember között - derül ki a KSH Térkép című kiadványából.
Szerző(k): Koncsek RitaA kínai kormány évek óta azon fáradozik, hogy több gyermek vállalására ösztönözze az embereket, és elhárítsa az elöregedő népesség okozta fenyegető demográfiai válságot, ám az ország lakossága 60 év óta először csökkent.
Szerző(k): Gecsei ÁdámA párok akkor is szeretnének babát, ha az apa nem jön haza a háborúból. Az ukrajnai harcra mozgósított orosz és ukrán csapatoknak is spermafagyasztást és termékenységi kezelést kínálnak. A pszichológus szerint egy gyermek egy halott férjtől súlyosbíthatja is a traumát.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsPert nyert a kórházzal szemben az édesanya, akit két napra elszakítottak újszülöttjétől – számolt be szakmai blogján legutóbbi sikertörténetéről a Társaság a Szabadságjogokért.
Szerző(k): Hercsel AdélTavaly újították föl 80 millió forintból a szentesi szülészetet, amelynek átmeneti megszűnésével Hódmezővásárhelyen, Szegeden és Kecskeméten kaphatnak legközelebb ellátást a várandós nők és csecsemőik.
Szerző(k): Hercsel AdélAz elmúlt egy évben ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,4 halálozás jutott, a házasságkötések száma 18 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból. Novemberben 7040 gyermek született, és 10 220 fő halt meg.
Szerző(k): Koncsek RitaPutyin egész regnálása alatt fontosnak tartotta, hogy megfordítsa Oroszország demográfiai hanyatlását, azonban a háború miatt fiatalok tömegei halasztják el a gyerekvállalást, vagy mennek külföldre, hogy ott alapítsanak családot - írja a Fortune.
Szerző(k): EconomxOktóberben 7361 gyermek született, és 10 808 fő vesztette életét - derül ki a KSH friss adataiból. Csökkent a termékenységi arányszám is, az egy nőre becsült értéke 1,53 volt a megelőző 12 hónapra számított 1,58-hoz képest.
Szerző(k): Koncsek Rita