szója

12.
18.
10:10
Szójával csaltak el sok adót

Szójával csaltak el sok adót

A bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 47 éves férfival és nyolc társával szemben, akik az általuk létrehozott bűnszervezet keretében olyan számlázási láncolatot alakítottak ki, amelyen keresztül több százmilliós vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.

Szerző(k): Domokos László
11.
06.
11:59
Hétszázmillió forintos adócsalással gyanúsítanak szójakereskedőket

Hétszázmillió forintos adócsalással gyanúsítanak szójakereskedőket

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomozás indult egy dunántúli szójakereskedő társaság ellen, amely a gyanú szerint többszintű céghálón keresztül 700 millió forintnyi adó megfizetését kerülte el - tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
08.
01.
17:18
Dízel lesz belőle, drágul a szója

Dízel lesz belőle, drágul a szója

A szójabab kurzusa 0,7 százalékkal került feljebb a chicagói árupiacon, míg a repce ára 0,2 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza kurzusa ugyan csökkent, de a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult pénteken - írja az Agrofórum.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
17.
16:49
Koronavírus: elkezdték felhalmozni az élelmiszert Kínában egy második járványhullám esetére

Koronavírus: elkezdték felhalmozni az élelmiszert Kínában egy második járványhullám esetére

Kína élelmiszeripari készletek felhalmozására szólította fel a nagykereskedelmi és élelmiszeripari vállalatokat a koronavírus-járvány egy esetleges második hullámára és a nemzetközi beszerzési csatornák fennakadásaira való felkészülésként - értesült a Reuters hírügynökség pekingi kereskedelmi minisztériumi forrásoktól.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
05.
17.
07:43
A tejhamisítás teljesen szokványossá vált

A tejhamisítás teljesen szokványossá vált

Rengetegféleképpen hamisítják már a tehéntejet, már rég nemcsak felvizezéssel növelik a mennyiséget. Sokszor kecske- és juhtejet elegyítenek tehéntejjel. Az átverés kiterjed már a sajtokra, a vajakra, de még a szójatejre is.

Szerző(k): Szabó Dániel
05.
12.
12:54
A visszaeső adócsaló kioktatta visszaeső társát - 8 évre börtönbe mehetnek

A visszaeső adócsaló kioktatta visszaeső társát - 8 évre börtönbe mehetnek

Megszokott módszerrel, számlázási láncolaton keresztül értékesített importált mezőgazdasági termények áfájával csaltak Somogyban; két férfi és hat társuk ellen emeltek vádat. Az egyik vádlott 250 millió, a másik 110 millió forintnyi áfát nem fizetett be a központi költségvetésnek.

Szerző(k): Domokos Erika
02.
11.
11:29
Csökken az olajosmagvak ára

Csökken az olajosmagvak ára

A világ szójabab- és repcetermelése 6 százalékkal kevesebb, napraforgó betakarítása viszont 7 százalékkal több lehet az idei szezonban az előzőhöz képest, a többlet a felhasználás csökkenése miatt elsősorban a szójababnál húzhatja le még tovább az árakat, de csökkenés várható a napraforgónál is.

Szerző(k): Tóth László Levente
12.
12.
17:28
Most a szójatermelést ösztönözné a kormány

Most a szójatermelést ösztönözné a kormány

Területalapú és termeléshez kötött támogatásokkal, beruházásösztönzéssel, valamint az öntözésfejlesztés előmozdításával segíti a kormány a fehérjenövény-ágazat eredményességét – mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára.

Szerző(k): Tóth László Levente
10.
25.
19:51
Újból nekifutnak a békülésnek

Újból nekifutnak a békülésnek

Jelentősen megugrott az amerikai szójabab importja Kínában szeptemberben éves összevetésben, miközben a két fél kereskedelmi tárgyalói telefonos egyeztetésre készültek, amitől enyhülést remélnek a kereskedelmi háborúban.

Szerző(k): Rácz Gergő