A szociális szövetkezetek száma és árbevétele egyaránt nőtt 2016-ban, és a bővülés idén sem állt le – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Szerző(k): Domokos LászlóA szociális gondozást, ellátást nem lehet sem zsákutcának, sem pedig egyirányú utcának tekinteni, mert a szakmában dolgozók még a legelesettebbeknek is meg tudják mutatni, hogy mindig van lehetőség egy jobb, értelmesebb életre - mondta az emberi erőforrások minisztere. A béremeléssel kapcsolatban megjegyezte: "ez még mindig kevés"
Szerző(k): Szász PéterAz Európai Bizottság üdvözölte az Európai Tanács azon döntését, melyben jóváhagyta a szociális jogok európai pillérét és általános megközelítést fogadott el a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv reformjáról.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaHetven-nyolcvan százalékos kihasználtsággal működnek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fővárosi hajléktalanszállói, a létszám október közepe óta fokozatosan emelkedik - tájékoztatta a szeretetszolgálat kedden az MTI-t.
Szerző(k): Szász PéterRekordot döntött a szociális várólistákon lévők száma, a hosszú sorban a nyugdíjasok vannak a legtöbben. A nagy többségnek bentlakásos ellátásra lenne szüksége.
Szerző(k): Komócsin SándorA lakhatáshoz való jogért tüntetnek szombaton délután Budapesten, A Város Mindenkié (AVM) csoport már 7. alkalommal megszervezett Lakásmenete a magyarországi lakhatási válságra hívja fel a figyelmet, rámutat a kormány és az önkormányzatok felelősségére, a lehetséges megoldásokra és a hosszútávon működő lakáspolitikai program szükségességére.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kormány 19,5 százalékra csökkentené a szociális hozzájárulási adót és az egészségügyi hozzájárulást - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA szlovák kormánykoalíció pártjainak a napokban bejelentett legújabb szociális csomagja veszélybe sodorhatja a pékségeket – állítják a szlovákiai pékeket tömörítő szakmai szervezetek képviselői.
Szerző(k): Barabás Júlia