Alapvetően rendben lezajlott az előrehozott szlovákiai parlamenti választás szombaton, azt leszámítva, hogy haláleset is történt az egyik szavazóhelyiségben. Ezen túl volt olyan választási bizottság, amelynek több tagja is igazoltan ittas volt, sőt, egy eperjesi szavazókört eleve a kocsmában alakítottak ki. Más pedig a nappaliját adta kölcsön ideiglenesen a hazának.
Szerző(k): Hercsel AdélLemondásra szólította fel Hamran István országos rendőrfőkapitányt Robert Kaliňák volt belügyminiszter. Attól sem zárkózódik el, hogy bűntetőjogi felelősségre vonja őt.
Szerző(k): Zádori BenceFelmentését kérte Rastislav Kácer a szlovák külügyminiszteri posztról, de az erről szóló levelet még nem küldte el, mivel Zuzana Caputová államfőnek, mert külföldre utazott – erősítette meg a TASR-nek az elnöki szóvivő. Németh Zsolt a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke korábban pszichiáterhez küldte Kácert.
Szerző(k): EconomxJócskán belehúzott a magyarellenes oroszbarát jelölt.
Szerző(k): Fogarasi KittiKönnyen lehet, hogy húsvét után nagy változások lesznek a szlovák belpolitikában: Zuzana Čaputová államfő a napokon belül visszahívja Eduard Heger megbízott kormányát. Az sem kizárt, hogy magyar kormányfője lesz az országnak.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsMegbukott az Eduard Heger vezette szlovák kormány az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott parlamenti szavazáson csütörtökön.
Szerző(k): Németh Tamás