Nagyon sok jogszabály változik 2020. január elsejével. Több adóváltozás mellett csúcsra jár a családvédelem, újra változnak a nyugdíjasokra vonatkozó szabályok, miközben drágul a cigi, a lottó és a posta is. Új korszak kezdődik a benzinkutakon és a tengereken, valamint a kisvasútra is jó lesz a Szép-kártya. Érkezik a budapesti álláskeresők díjmentes bérlete.
Szerző(k): Domokos LászlóMár idén is igénybe vehető a 150 ezer forintos a személyi jövedelemadó-előlelegek egy része, ha pénztártaggá válnak a dolgozó idősek. De ehhez év végéig lépniük kell.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb elemmel bővül a családi kedvezmények köre, január elsejétől a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük azoknak a nőknek, akiknek négy vagy több gyermekük van - mondta el a Magyar Nemzetnek nyilatkozva Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Szerző(k): Szabó DánielA hétvégén már nyíltan a személyi jövedelemadó csökkentéséről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter. Szakértők szerint ezermilliárdos lépést jelentene, ha valóra váltanák, a miniszterelnök korábbi ígéretét az egyszámjegyű szja-ról.
Szerző(k): Szabó DánielHiába áll a magyar gazdasági növekedés hátterében az elmúlt évek adócsökkentése Varga Mihály szerint, a pénzügyminiszter is azt várja, lassulni fog a hazai bővülés jövőre. De ennek ellenére is csak 2020 után lépnék meg a személyi jövedelemadó csökkentését.
Szerző(k): Szabó DánielHa tovább csökken jövőre a szociális hozzájárulási adó (szocho), akkor 300 milliárd forint maradna a munkaadók zsebében.
Szerző(k): Szabó DánielHiába bíznak abban sokan, hogy nyugdíjas éveikben is dolgozni tudnak majd, számos tényező rontja a magyar nyugdíjasok munkavállalási esélyeit. Márpedig hamarosan akár negyedszázadra is nőhet a nyugdíjban töltött élettartam. Sajnos a magyar nyugdíjrendszer áttekinthetetlensége is erősen rontja az öngondoskodási motivációt – állítja Farkas András nyugdíjszakértő, a Biztosítási Szemlének adott interjúban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚjabb gazdaságvédelmi és a versenyképességet javító törvényjavaslatokat nyújtott be az Országgyűlésnek a Pénzügyminisztérium - adta hírül a tárca.
Szerző(k): Szász Péter