Télen négy-ötezer forint is lehet egy garzon fűtésszámlája, de egy három hálószobás lakás után sem kell tízezer forintnál többet fizetni, ha magas az épület energetikai besorolása.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonGyorsított ágazati vizsgálatot végzett a szigetelőanyagok piacán a versenyhivatal, helyszíni kutatást is végeztek. A jogalkotóknak azt javasolták, tartsák meg a lakásépítési és felújítási támogatásokat.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA rezsicsökkentés részleges kivezetése után egyre több háztartás próbál meg javítani a lakóépületek szigetelésén. Ugyanakkor ez rossz levegőminőséghez vezet a lakásokon belül, a szellőztetés hiánya pedig az ún. egészségtelen épület szindróma miatt az egészségre is káros. Megoldást jelenthet a gépi szellőztetés, aminél elérhetők energiahatékony megoldások is.
Szerző(k): Szabó DánielMegállt, sőt, visszafordult a nyersanyagárak emelkedése az építőiparban. A vállalkozók nagyon erős őszre számítanak, mert aki nem szigetel drágán, az nagyon drágán fog fűteni, a gáz ára ugyanis már a hét és félszeresére nőhet. Három-négy hónap elég lehet a szigetelésre, ha van kivitelező, sőt, ezt akár kalákában is el lehet végezni.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA rezsicsökkentés szabályainak módosítása ösztönzi a lakosság energiamegtakarítást célzó korszerűsítési terveit - derül ki a GKI és a Masterplast közös, augusztusi, reprezentatív felméréséből.
Szerző(k): Szabó DánielSzakembert már most érdemes keresni a szigeteléshez, mert sokuknak már karácsonyig betelt a naptára. A kivitelezésig pedig energetikai tervet is érdemes készíteni, mert könnyen pénzégetésbe fordulhat a felújítás.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA szélerőmű-tilalom, valamint a napelem- és a hőszivattyúadó azonnali eltörlését követelte a kormánytól a Párbeszéd társelnöke, Szabó Rebeka. Az LMP pedig a lakóingatlanok szigetelésének támogatását kéri az Orbán Viktor-féle kabinettől.
Szerző(k): Szabó Dániel