Magyarországon még az ezret sem éri el, világszinten azonban 28,1 százalékkal mintegy 3 millióra nőtt a kisszabadalomnak is nevezett használatiminta-oltalom bejelentések száma, amelynek előnyeire és fontosságára hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – közölte az MTI.
Szerző(k): Gáll AnnaA Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) kiáll a pedagógusok mellett és szolidaritását fejezi ki az oktatás szereplőinek törekvéseivel kapcsolatban - közölte a szervezet.
Szerző(k): Szász PéterNyilvános lett az új versenynaptár, a magyar kiírást is érinti.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által szolgáltatott információk alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség nyolc személlyel szemben emelt vádat egy bűnszervezetben elkövetett, 210 millió forintot meghaladó pénzmosási ügyben. Először a vámterhekkel csaltak, később pedig a készpénzt Budapesten keresztül Törökországba vitték. Az öt kínai vádlott közül ketten még szökésben vannak.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA kormánnyal baráti viszonyban lévő Lungo Drom romaszervezet teljes átvizsgálását kezdeményezték az ügyészségnél, mivel a szervezet tevékenysége teljesen átláthatatlan és szabálytalan.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyarországi sörgyártást nem zökkentette ki a normális kerékvágásból annyira a koronavírus-járvány, mint sok más országét, az ágazat még a pandémia alatt is növelni tudta hozzájárulását az állami költségvetéshez.
Szerző(k): Komócsin SándorAzonnali hatállyal kilépett az Amerikai Államok Szervezetéből Nicaragua, amit ördögi szerkezetnek titulált. Venezuela üdvözölte a döntést - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánJogi lépések, zaklatások, egyes esetekben letartóztatás is fenyegetheti azokat a külföldi újságírókat, akik nem a kínai vezetés szája íze szerint tudósítanak az országban zajló eseményekről. A helyzet a külföldi újságírók szervezete szerint tovább romlott.
Szerző(k): Lovas-Romváry András