Mintegy 200 millió eurót (72 milliárd forint) nyertek kedden az El Gordo (A kövér) nevű hagyományos spanyol karácsonyi lottón egy olyan autóipari cég dolgozói, amely a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz ötös- és a hatoslottó főnyereménye is milliárdos nagyságrendű: előbbin 3,75, utóbbin 1,36 milliárd forintot ér egy telitalálatos szelvény ezen a hétvégén.
Szerző(k): Szabó DánielA moszkvai közlekedési vállalat arra kérte az utazóközönséget, hogy mellőzzék az egyik régi metróállomáson kiállított bronzszobrok simogatását, mert a sok dörzsölés károsította őket. Az is meghozza a szerencséjüket - vélik a közlekedési szakemberek -, ha előttük állva a szobrokhoz fohászkodnak.
Szerző(k): Barabás JúliaMár egy négytalálatos szelvényre is 1,3 millió forintot fizettek az ötöslottón ezen a héten, az öttalálatos 3,3 milliárdot hozott volna.
Szerző(k): Szabó DánielA koronavírus-járvány okozta piaci kihívásokra gyors kínálatbővítéssel válaszol a Szerencsejáték Zrt., amely az e-sportfogadást követően rövid idő alatt bevezette az e-sorsjegyet is – írja az MTI a társaság közlése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterA kormányközeli üzletemberek által működtetett budapesti kaszinóknak nem kellett lehúzni a rolót a koronavírus-járvány második hullámában, csak éjszakára kell bezárniuk. Egy olvasónk szerint olyan sűrűn ülnek egymás mellett az emberek az egyik kaszinóban, hogy a válluk szinte összeér, és nincs mindenkin maszk.
Szerző(k): Domokos ErikaVolt telitalálatos szelvény a Skandináv lottón szerdán.
Szerző(k): Szabó DánielÁtalakult a sportfogadás a koronavírus-járvány hatására, emellett javult a hazai játékok népszerűsége a külföldi online-kínálat rovására. A jövő rózsaszín.
Szerző(k): Komócsin Sándor