A mintegy száz rendőr bevetésével tartott razzián 29 ember ellen intézkedtek.
Szerző(k): T. E.A fák közül fürkésző „traffiboxot” és társait néhány napja már a Google Maps és a Waze közösségi autós applikáció is felfedezte. A készülék előtti szakaszon 90 kilométeres óránkénti sebességgel lehet száguldani, ott azonban már csak 70-nel.
Szerző(k): Sánta AndrásA kerepesi HÉV vonalán tartott műveletben szabálysértés elkövetése miatt nyolc helyszíni bírságot szabtak ki a hatóságok.
Szerző(k): Vermes ÁdámTisztázzuk, mi számít csendháborításnak, illetve mikor vagyunk kénytelenek tűrni a szomszéd áldatlan zaját.
Szerző(k): G. É.Az eddigieknél is jobban meg kell gondolni, hogy áthágjuk-e a közlekedési szabályokat, mert igencsak megugrik a bírságok összege augusztustól a kormány legutóbbi döntése nyomán.
Szerző(k): G. É.A strandbelépők vitathatatlanul drágák, ám természetes vizeinkben, tavakban, folyókban csak és kizárólag olyan helyeken szabad a fürdőzés, ahol ezt a jogszabály megengedi, vagy nem tiltja – mondta el az Economxnak a Jog365 szakértője.
Szerző(k): Drávucz PéterBella Delphine felnőtt tartalomgyártó 2019-ben egy olyan piaci rést fedezett fel, ami még a PayPal-nak sem tetszett.
Szerző(k): Zádori BenceA fővárosi hidak budai oldalán tartott pünkösdi ellenőrzéseken közel kétezer sofőrt szondáztak meg.
Szerző(k): T. E.