Az ön szomszédjára is hétvégén jön rá a fűnyírhatnék?

Az ön szomszédjára is hétvégén jön rá a fűnyírhatnék?

Tisztázzuk, mi számít csendháborításnak, illetve mikor vagyunk kénytelenek tűrni a szomszéd áldatlan zaját.

Töltse le az Economx appot!

Nehéz a hétköznapi rohanás mellett megoldani, hogy a zajjal járó tevékenységek ne kora reggelre vagy hétvégére essenek. Mi magunk is kénytelenek vagyunk időnként hangoskodni, és a szomszédunknál is adódhat ilyen helyzet.

Azonban ügyelni kell rá, hogy senki ne kövessen el csendháborítást. 

Az Agroinform összegyűjtötte e téren a legfontosabb szabályozásokat.

A 2012. évi II., szabálysértésekről szóló törvény egyebek mellett kimondja, hogy aki lakott területen, az ott levő épületben vagy az ahhoz tartozó telken indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja, szabálysértést követ el. 

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény alapján az ingatlan használójának, tehát a  tulajdonosnak, bérlőnek, haszonélvezőnek kötelessége, hogy ne zavarja szükségtelenül a szomszédait, illetve a környezetében lakókat. A lakóknak ugyanis nem kötelessége eltűrni a zajt, amit kelt. 

Azonban nincs általános csendháborítási szabályrendszer, ez településenként, kerületenként, vagy társasházak esetén akár házanként eltérhet.

A 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelete azt mondja ki, hogy milyen határértékeken belül kell esnie az adott zajnak, attól függően, hogy az ingatlan hol helyezkedik el, és hány órakor történik a zajkeltés.

  • 1. Kisvárosban, faluban található lakóterületen 06 és 22 óra között között 50 dB, 22 órától 06 óráig 40 dB zaj a határ.
  • 2. Nagyvárosban, sűrűn beépített, vegyes lakóterületen 06 és 22 óra között 55 dB, 22 és 06 között pedig 45 dB a határérték.
  • 3. Az épületek zajtól védendő lakóhelyiségeiben a határ egységesen 06-22 óra között 40 dB, 22-06 óra között pedig maximum 30 dB.

Tehát, szólhatunk a rendőrségnek a hangoskodás miatt, de csak akkor, ha e tevékenység a rendeletben megjelölt időpontokon kívül, vagy a megadott zajszint felett történik. Ha a hatóságok úgy ítélik meg, hogy valóban szabálysértés történt, akkor bírságot szabhatnak ki, ha pedig a zavaró zaj visszatérő problémát jelent, birtokvédelmi eljárás is kezdeményezhető.

Nyáron a leggyakoribb problémát a szomszédok között a fűnyírás szokta okozni, és mivel ez külső zajforrásnak minősül, erre szigorúbb a szabályzás. 

Eszerint füvet nyírni csak hétköznap reggel 7 és este 20 óra között szabad, szombatonként reggel 9 és 12 óra között, vasárnap és ünnepnapokon pedig tilos.

Azonban ez is csupán az általános szabályozás, és az önkormányzatok ettől szabadon eltérhetnek. Érdemes tehát utánajárni, hogy a saját településünkön mit és mikor szabad, illetve nem szabad tenni. 

Kövesse az Economx.hu-t!

Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Nem tudta kifizetni a reptéri parkolását, ezért bombariadót szimulált

Jő ötletnek tűnt, de most súlyos börtönbüntetésre és több tíz milliós bírságra számíthat.
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni

Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni

A minimálbér emelés miatt 2026-ban maximum 16 140 forint összegben lehet az egészségügyben dolgozókat a betegellátás után megajándékozni.

Kiderült, hogyan lehetne csökkenteni a kórházi várólistákat

A hálapénz eltűnt, de jelentkezett egy új probléma az egészségügyben

Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen

Buborék vagy sem, nagyon nagyra fújták ezt a sztorit

Buborék vagy sem, nagyon nagyra fújták ezt a sztorit

A következő öt évben akár 5 000 milliárd dolláros fejlesztési igénye is lehet az AI-nak és a mögöttes infrastruktúrának.

Az AI-guru szerint kipukkadhat a mesterséges intelligencia piaca.

A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora

Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben

Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben

Megoldódott a probléma, vissza lehet váltani a Penny új sajátmárkás sörének a dobozát is az automatákban.

Új frontvonal nyílt a Penny és a Lidl között: a nyugdíjasok vehetik a legolcsóbban a közkedvelt csemegét

Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem

Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra

Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra

Január 1-jén életbe lép az ország legszigorúbb Airbnb-korlátozása.

Nulla nap – nulla esély? Szállásadók ezrei kerülhetnek padlóra

Brutális áremelkedés a PC-piacon, a gamer gépek ára is megugrott

Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet

Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet

Hiába tiltakozott ellene a Bankszövetség, a parlament törvényalkotási bizottsága elfogadta azt a javaslatot, amelynek értelmében kétszer annyi készpénzt vehetünk fel ingyen. Jövő héten már az Országgyűlés is megszavazhatja.

Sokkoló: ennyien kapják kápéban a fizetést

Blogok

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Az ön szomszédjára is hétvégén jön rá a fűnyírhatnék?

Tisztázzuk, mi számít csendháborításnak, illetve mikor vagyunk kénytelenek tűrni a szomszéd áldatlan zaját.

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2025 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.